Fontos bejelentés érkezett a súlyos autóbalesetet szendvedett színésznő, Sallai Nóra állapotával kapcsolatban

Kiderült, hogy Sallai Nóra az a színésznő, aki ötéves kisfiával együtt súlyos autóbalesetet szenvedett.

2024. október 1., 07:58

Szerző:

Először csak annyit lehetett tudni Bogdányi Titanilla posztja kapcsán, hogy a Jóban-rosszban egyik színésznője súlyos autóbalesetet szenvedett, most már azt is lehet tudni, hogy Sallai Nóra volt az, aki a karambol után kritikus állapotba került, és akinek kisfiát újjá kellett éleszteni.

„Jelenleg is élet-halál között lebeg”

– többek között ezt nyilatkozta róla hétfőn Bodgányi Titanilla a story.hu megkeresésére. Most friss információk érkeztek – egy kéréssel.

Sallai Nóra balesete kapcsán a nyilvánossághoz fordultak

Több hazai színészkolléga megosztotta az alábbi felhívást Sallai Nóra autóbalesete kapcsán, mi Józan László Facebookjáról idézzük a bejelentést, amit egyébként többek között Csonka András és Járai Kíra is megosztott:

„Kedves Művészek, Kedves Kollégák!
Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy Sallai Nóra színésznőt súlyos autóbaleset érte, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége.
Kérjük, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának.
A leggyorsabb lehetőség erre a mai napon adódik a Duna Plázában, ahol 18 óráig van lehetőség vért adni: Duna Plaza, XIII. kerület, Bp., I. emelet, a Posta mellett.
Továbbá, október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban (a Hervis mellett) 12-18 óra között is lehetőség van véradásra.
Amennyiben ez az időpont nem megfelelő, október 3-án ismét várják az önkéntes véradókat a Duna Plázában a Posta mellett.
[...]
A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül.”

Az alábbi poszt további adatokat tartalmaz, amik azok számára fontosak, akik vállalják, hogy elmennek vért adni.

 

Ezért fontos a véradás – nem csak Sallai Nóra számára, hanem mindig

A véradás nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításához, az életmentéshez. A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, arra csak az önkéntes véradás nyújt megoldást. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható, így a folyamatos, biztonságos ellátáshoz – munkanapokra lebontva – napi 1600-1800 véradóra van szükség.

Vérátömlesztésre (transzfúzióra) első sorban a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor, műtétek során van szükség, illetve számos súlyos betegség, mint a vérképzőszervi vagy rosszindulatú betegségek is jó eséllyel gyógyíthatók, azonban a kezelés során a betegnek folyamatosan vérkészítményeket kell kapnia.

A véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán 5 napig használható fel, ezért nagyon fontos a véradások folyamatossága.

(Kiemelt kép: Facebook/Józan László)