Döbbenetesen öreg autókkal járunk

Rekordöregek a magyar rendszámmal közlekedő autók, az utakon száguldozó járművek átlagéletkora már meghaladja a 15 évet.

2024. február 26., 17:30

Szerző:

Tavaly a közel 4,2 millió magyar autók átlagéletkora 15,8 év volt. Ennél nem mértek magasabb értéket a KSH szakemberei 2000 óta. Ráadásul már a múlt év közepén megdőlt a rekord, akkor 15,6 évesek voltak a hazai járművek, ezt év végére sikerült tovább növelni.

A statisztikák szerint a járműállomány elöregedése folyamatos, 2006-ban és 2007-ben alig több mint 10 évesek voltak a magyar autók, szemben például a 2002-es és 2003-as 11 év feletti értékkel. A javulás részben annak volt köszönhető, hogy a 2000-es évek közepén 190-205 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon – írta a Totalcar. Hozzátették azt is, hogy ezt a szintet azóta sem sikerült elérni. Közvetlenül a járvány előtt, 2019-ben született az egyik legjobb eredmény, de akkor is csak 162 ezer új autót kapott rendszámot.

A jelenségre egyszerű válasszal szolgálnak a szakértők, a hosszú távú statisztikákból ugyanis az is látszik, hogy a fiatal autók egyszerűen túl drágák ahhoz, hogy korszerűbbé váljon a teljes magyar flotta. A cikk szerint ez részben abból látható, hogy a 2010-es évek második felében, amikor az átlagfizetések több évben is két számjegyű pluszt értek el, akkor sem csökkent az átlagéletkor. A fizetések persze elsősorban a magánszemélyek vásárlásait befolyásolják, de az új autók eladásai alapján az látszik, hogy a céges vásárlások sem tudják érdemben fiatalítani az autóparkot.

Rövid távon, azaz az utóbbi években az autók árának emelkedése, a magas kamatok, a reálbérek csökkenése egyaránt szerepet kapott abban, hogy nem tudott lendületet venni az autópiac. Olyannyira nem, hogy 2023-ban például az összes uniós országban nőttek az újautó-eladások, Magyarországon viszont csökkentek.

A használt autók között az Opel az egyik legnépszerűbb

Tavaly az első félévben a használt autók adásvételeinek a száma végig elmaradt az előző év hasonló időszakától, de júliustól a piac már felülteljesítő volt, így megnőtt az esélye a 2022-es csúcs meghaladásának is. A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első tíz hónapban.

Az alsó-középkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,3 százalék), a Ford Focus (2,8 százalék) és a Volkswagen Golf (2,7 százalék). 

A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,4 százalék) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,1 százalék) és a Volkswagen Polo (1,6 százalék) követ.

A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,6 százalék), a Skoda Octaviával (2,4 százalék) és a BMW 3-as szériával (2,3 százalék) képviselteti magát.

(Kiemelt kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP)