Mint a régi szép időkben: nem győzzük kivárni az újat, így marad a használt autó

Az előző hónapban belföldön 69 398 személygépkocsi cserélt gazdát, 1 százalékkal több, mint tavaly novemberben – közölte a joautok.hu a Datahouse előzetes adatai alapján az MTI-vel kedden.

2022. december 20., 10:42

Szerző:

Az emelkedést azzal magyarázták, hogy belföldi használt autót vesznek azok is, akik újat akartak volna, de hosszú volt a várólista.

Külföldről szintén nehezebb a vásárlás a drágulás miatt, így a használt járművek importja is csökken. Hozzátették ugyanakkor, hogy a chiphiány enyhülésével párhuzamosan enyhül a kínálati hiány, tavasszal várhatóan már a kereslet is élénkebb lesz. Kiegyensúlyozottabb piacot jelez előre, hogy a használtautók drágulása október közepére megállt.

A joautok.hu úgy látja, hogy év végéig csak a belföldi használtautó-piac bővülhet, a körülbelül 838 ezres darabszám legalább 2 százalékkal múlhatja felül a tavalyi csúcsot. November végéig a forgalom elérte a 772 400 darabot, ami 2,8 százalékos emelkedés, miközben az import ugyanennyivel csökkent, 118 600 darabra esett vissza. Az új autók piaca Magyarországon ennél is nagyobb mértékben, 8-9 százalékkal zsugorodhat idén - olvasható a közleményben.

(Kiemelt kép: 168.hu/Dimény András)

17:04

Vasárnap néhány órára kisüthet a nap, ám a keleti országrészben erősebb felhősödés várható. Bár veszít az erejéből, erős marad a szél. Éjszaka a kemény fagyok is megérkeznek. 

2023. február 4., 16:55

A Magyar Orvosi Kamara meghatározta követeléseit, politikai és társadalmi konszenzust várnak el az ellátás javítása érdekében.  Követeléseik nyomatékosításaként a magyar orvosok képviselői úgy határoztak, nem viszik tovább a rossz egészségügyi rendszert a hátukon: a tagság eredményes tárgyalás hiányában a kórházak ügyeleteit biztosító önkéntes többletmunka felfüggesztése, az új háziorvosi ügyeleti szerződések aláírásának megtagadása és feladatellátási szerződéseik felmondása mellett dönt.