Eldőlt: Jönnek a svéd Gripenek, cserébe Svédország megy a NATO-ba

Elfogadta a meghívást és Budapestre látogatott a svéd kormányfő, hogy egyeztessen Orbán Viktorral a Svédországból érkező vadászgépekről és uniós ügyekről.

2024. február 23., 13:55

Szerző:

További négy géppel bővíti Magyarország a honvédség Gripen vadászbombázó repülőgépflottáját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután tárgyalt Ulf Kristerssonnal. A svéd miniszterelnök is megerősítette Orbán szavait és hozzátette: ez a megállapodás megerősíti az európai biztonságot is. Emlékeztetett arra, hogy a magyar Gripenek a balti légtér védelmében is részt vesznek, Svédország közelében. Felhívta a figyelmet az erős kétoldalú üzleti kapcsolatokra is: Magyarországon 180 svéd vállalat működik, összesen mintegy 170 ezer embert foglalkoztatva. 

Orbán Viktor pénteken hivatalában fogadta az egy napra Budapestre látogató Ulf Kristerssont. A hivatalos találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor arról beszélt, „rendkívül izgalmas és eredményes megbeszélésen vagyunk túl, nevezhetjük bizalom-újraépítési folyamatnak is azt, amin túl vagyunk”. Majd hozzátette: 

„A magyar külpolitika alapja, hogy barátokat kell gyűjteni, ha ez nem is mindig látszik."

A kormányfő megerősítette, vannak különbségek is, de ilyenkor tiszteletben kell tartani a másik fél álláspontját.

Orbán felidézte, hogy amikor az EU-hoz csatlakozott Magyarország, Svédország döntő partner volt, az idő tájt nem volt egyértelmű, hogy gyorsan kell csatlakozniuk a hazánkkal együtt csatlakozó országoknak, az áttörést is a svédek érték el – idézte fel Orbán Viktor, mint „a bizalom egyik fontos emlékét" .

Uniós ügyekről is egyeztettek a miniszterelnökök. Különös tekintettel arra, hogy Svédország 2023-ban, Magyarország 2024-ben soros elnöke az EU-nak. Orbán Viktot azt ígérte: a magyar parlament hétfőn összeül, és meghozza a szükséges döntéseket. Ezzel arra célzott – írt az Infostart, hogy

hétfőn szavaz a parlament Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról.

Ulf Kristersson dicsérte Budapest szépségét, és jelezte, valóban megnyitották a két ország együttműködését. Megerősítette, megállapodtak a Gripen-együttműködés folytatásáról, valamint üdvözölte is azt. Fontosnak nevezte és nagyra értékelte Magyarország hozzájárulását a balti légtérvédelemhez.

„Örülök, hogy még több Gripen fogja szelni az európai égboltot” – mondta Ulf Kristersson.

A kormányfő értékelése szerint az ország katonai képességei jelentősen nőnek és erősödik a külföldi szerepvállalásra való képessége is a Gripen-gépekről szóló szerződés meghosszabbításával. A megváltozott biztonsági környezetben, az orosz-ukrán háború miatt annak különös jelentősége van, hogy a magyar légierő képes az ország területén kívül is szövetségesi feladatok ellátásában saját eszközökkel közreműködni – mutatott rá.

Orbán Viktor közölte, megállapodott svéd partnerével abban is, hogy az ehhez a katonai rendszerhez kapcsolódó logisztikai szolgáltatásokról szóló szerződést is meghosszabbítják, és kiterjesztik a kiképzésre is. A miniszterelnök kiemelte, létrejött egy megállapodás arról, hogy egy mesterségesintelligencia-fókuszú kiválósági központot fog nyitni a Saab és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet, megkezdődik az együttműködés a kutatás-fejlesztés területén is.

Ulf Kristerssonra saját bevallása szerint mély benyomást tett Magyarország tudományos-innovációs tevékenysége. Külön kiemelte a két friss magyar Nobel-díjast, akik Stockholmban vehették át elismerésüket a Svéd Királyi Akadémián.

„Nem értünk egyet mindenben, de abban igen, hogy erősebb együttműködésre van szükség, a két ország kapcsolata már több mint száz éves. Hamarosan mindketten tagjai leszünk a NATO-nak, amit nagyon köszönök, és a meghívást is” – mondta Ulf Kristersson.

(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kezet fog a tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2024. február 23-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Tegnap 15:38

Folytatódik a változékony, napos-gomolyfelhős idő a jövő héten; elsősorban a hét elején kell záporra, zivatarra, felhőszakadásra számítani, a hőmérséklet csúcsértéke 25 Celsius-fok körül lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.