Itt a felmérés: a Fidesz szavazóit sokkolta a kegyelmi ügy

A Publicus Intézet felmérése szerint a Fidesz népszerűsége jelentősen csökkent a kegyelemi ügy miatt. 

2024. február 24., 10:39

Szerző:

A Publicus Intézet adatai is azt mutatják, hogy a Fidesz táborát sokkolta a kegyelmi ügy – mondta a Népszavának Pulai András, az intézet vezetője. A Publicus egy nemzetközi kutatás részeként vizsgálta a magyarországi pártpreferenciákat február 13-a és 20-a között, tehát a köztársasági elnök lemondása utáni időszakban, amikor egyre több részlet jutott el a közvéleményhez, kiteljesedett a botrány. 

„A Fidesz támogatottsága a teljes népességben 2-3 százalékponttal csökkent a Publicus előző, januári méréséhez képest, ami 150-225 ezer választó elvesztését jelenti”

– számolt be Pulai András. A bizonytalanok száma ugyanennyivel növekedett, minden más lényegében változatlan maradt.

Az adatfelvétel nagyjából végigkövette a turbulens időszakot. Éppen ezért sem arról nem lehet beszélni, hogy a felmérés idején a „tudás leülepedett volna a választókban”, sem arról, hogy ez a néhány százezres veszteség „beépült, megcsontosodott” eredmény lenne. A változás azonban így is jelentős ilyen rövid idő leforgása alatt – állapította meg Pulai András.

A Fidesz még mindig vezet, de népszerűsége a 2022-es parlamenti választás óta csökken 

 

A Fidesz népszerűsége akkor is jelentősen csökkent, amikor a kormány felszámolta a katázást és részlegesen megszüntette a rezsicsökkentést, vagy például akkor, amikor csúcson járt az infláció. Az ellenzéknek ezekben az esetekben minimálisan sikerült profitálnia a helyzetből, a Fidesz aztán szép lassan visszaszerezte a bizonytalanok közé vándorolt szavazóinak egy részét. A Fidesz még mindig magasan vezet, de – tette hozzá Pulai András –ha az ellenzék összefogva indulna az EP-választáson, akkor már döntetlenhez közeli lenne az állás.

 

 

Az, hogy a pedofilbotrány okoz-e további veszteségeket a Fidesznek, nyilvánvalóan azon múlik, sikerül-e napirenden tartani az ügyet. Hogy hogyan ítéli meg az ellenzék teljesítményét, Pulai András közölte: „közepesen”. A választók azt várnák, hogy az ellenzéki pártok egymással együttműködve „ugyanazt az üzenetrendszert” közvetítsék. Ez azonban töredékesen valósul meg.

Az ellenzéket meghatározó pártok részéről csak a közvetlen államfőválasztás követelésében látszik egységes fellépés. Pulai András szerint fontos kérdésről van szó, hisz 2010 után a Fidesz által jelölt három köztársasági elnökből kettő csúnyán megbukott. Egyértelmű, hogy a fideszes kétharmados parlamenti szavazás nem tartalmazza a szükséges garanciális elemeket, az államfőválasztás nem nevezhető demokratikus eljárási folyamatnak.

 

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok több mint négyötöde (85 százalék) hallott arról, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott a bicskei pedofilügyben elítélt igazgatóhelyettesnek, és elsöprő többségük (83 százalék) nem értett egyet a kegyelmi döntéssel. A magyarok 70 százaléka helyesnek tartotta, hogy a történtek után az államfő lemondott posztjáról – írja a Népszava. 

(Kiemelt képünkön: Novák Katalin a Fidesz kongresszuson 2021. november 14-én. Fotó: Novák Katalin instagramja)

 

Megrenghet a kormány hatalma, leválthatják a magyarok Orbán Viktort? Egyelőre biztosan nem, hiszen a vármegyei közgyűléseknek nincs komoly hatása a magyar politikai élet alakulására, ugyanakkor fontos fokmérője a pártok vidéki támogatottságának. A közgyűlésbe való bejutáshoz szükséges listaállítás ugyanis megmutatja, hogy egy párt mekkora szavazóbázissal bír a legkisebb vármegye legapróbb településein. Ráadásul a mostani eredmények elég beszédesek.

Meglepetésre egy hónap alatt 2,5 százalékkal, 701 forinttal lett olcsóbb a nyugdíjasok által legjellemzőbben vásárolt élelmiszerek alkotta árkosár, melyet a három nagy hazai hipermarketlánc, az Auchan, a Tesco és az Interspar által kínált termékek átlagárából számított ki a Mfor.

Noha a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon pedofil nevelője két kislányt rendszeresen haza vitt, az ölébe ültette és szájon csókolta őket, együtt fürdött velük, bűncselekmény hiányában mégsem indult rendőrségi nyomozás ellene. Persze az intézményből a dolgozónak közös megegyezéssel távoznia kellett, de nincs priusza, jelenleg is bármilyen hasonló intézményben vállalhat munkát. S ha ez nem lenne elég, az állam az intézmény igazgatóját még ki is tüntette.