Összegyűjtöttek közel 400 ezer érvénytelen konzultációs ívet, most országjárásra indulnak

Országjárásra indul az aHang és az Egységes Diákfront az összegyűjtött érvénytelen konzultációs ívekkel és egy „Stop Propaganda” feliratú iskolabusszal. Közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze.

2024. február 23., 20:21

Szerző:

Pénteken jelentette be az aHang és az Egységes Diákfront, hogy közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze. A két szervezet megköszönte mindenkinek, akik részt vettek a kampányban és közösen mondtak nemet a propagandára. Mint írják, két népszavazás elindításához szükséges aláírás számával megegyező mennyiségű ívet gyűjtöttek össze január végéig, amely már önmagában is kiemelendő.

Az aHang és az Egységes Diákfront a pénteki napon egy „Stop Propaganda” feliratú iskolabuszt is bemutatott, amellyel megkezdik a holnapi napon a közel két hónapig tartó országjárásukat. Szerintük 400 ezer ember felhatalmazásával folytathatják a munkájukat, és nem is állnak meg addig, amíg az ország minden pontjára el nem viszik a valódi ügyek hangját.

„Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt ez a kampány. Közösen több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. Mindezt pedig az is bizonyítja, hogy összesen 838 leadópontot tudtunk megnyitni országszerte, 640-nél is több magánember vállalta, hogy a saját házában, lakásában vagy postaládájában leadópontként gyűjti az íveket. Emellett pedig több mint 30 civil szervezet és szakszervezet, 9 ellenzéki párt és mozgalom, valamint közel két tucat vállalkozás és cég döntött úgy, hogy szintén bekapcsolódnak az gyűjtésbe” – fogalmazta meg Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Első körben 7 helyszínre megy el a két szervezet az OKA-val (Országos Közös Akarat) együtt az országjárás során:

Szeged - február 24.
Pécs - március 7.
Debrecen - március 19.
Miskolc - március 21.
Győr - április 5.
Nyíregyháza – április 18.
VIII. Kerület – április 20.


Az országjárás célja, hogy az oktatás országos helyzetéről, állapotáról, a propagandáról és a helyben sajátos problémákról, kihívásokról, a legégetőbb helyi ügyekről beszélgessünk, tehát azokról, amelyek valójában érintik a lakosokat. Emellett mindenkinek lesz lehetősége megtekinteni az összegyűjtött íveket – áll a két szervezet közleményében.

A nemzeti konzultációs ívekkel az oktatás helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet

 Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront képviselője az akció indításakor azt is mondta, hogy elkezdtek kidolgozni egy fővárosi választási programot, ami a zöld problémákra és a diákságot, fiatalságot érintő kérdésekre fókuszál. Ezt oda fogják adni az önkormányzati választáson a főpolgármester-jelölteknek, és azt a jelöltet fogják támogatni, aki ezt elfogadja. Emellett az országos roadshow célja az, hogy az oktatás problémáira felhívja a figyelmet.

(Kiemelt képünk: „Stop Propaganda” feliratú iskolabusz. Fotó: aHang)