A kellemes kirándulóidőt kedden töri meg először egy kisebb front, várhatóan hétvégén pedig visszatér az ősz, csapadékkal.
Vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Duna vizében – erről Késmárki András sürgősségi szakorvos beszélt az RTL Híradónak.
Budapest jól vizsgázott az árvíz elleni védekezésben – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton Budapesten, az árvízvédelmi készültségről a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.
Ahogy a tetőzés elhagyta Budapestet, a védekezés fókusza a Duna főváros alatti szakaszára, délre helyeződött át – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az állami tévében az árvíz kapcsán.
A kormány komoly rezsicsökkentést tervez a távhőszolgáltatások terén is. A távhővel fűtők akár 3,3 százalékkal alacsonyabb díjjal is találkozhatnak majd.
2024. május 31., 10:29
A lap szerint a köztévé vitája pontosan megmutatta, mennyit változott a magyar média az elmúlt években.
2024. május 31., 10:22
Budapest közlekedése ezen a hétvégén sem lesz zavartalan.
2024. május 31., 09:58
Általános jelenség, hogy az infláció ellenére nem, vagy csak csekély béremelést kaptak a munkavállalók. Egyre kevesebbet ér a fizetés.
2024. május 31., 09:21
A sorkatonaság visszavezetése minden nemzet saját ügye, ezt nem egy egységes, "birodalmi, brüsszeli, európai uniós hadseregben" kellene megtenni, mert akkor "más döntene a magyarok véréről" és ez elfogadhatatlan – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2024. május 31., 09:00
A Medián friss, még a köztévés vita előtt készített mérése szerint a Fidesz és a Tisza Párt is erősödött, míg a DK–MSZP–Párbeszéd-lista támogatottsága csökkent, bár még így is biztos helye van az Európai Parlamentben. A Momentum és a Mi Hazánk határeset, a Kutyapárt viszont bezuhant.
2024. május 30., 16:58
A Magyar Hang információi szerint mintegy 800 venezuelai menekült van bejelentve a Máltai Szeretetszolgálathoz. Kis kutakodással azonban kiderült: nem 800, hanem alig több mint 200 menekültről van szó.
2024. május 30., 16:01
Magyar Péter szerint az állami média minden eszközt felhasznál majd a „valódi ellenzéki vezetők lejáratására”.
2024. május 30., 16:00
Zápor, zivatar és szél – ilyen időjárás vár ránk pénteken a HungaroMet előrejelzése szerint.
2024. május 30., 15:39
Egyre gyakoribbak az internetes csalások, és bárki könnyedén áldozattá válhat.
2024. május 30., 13:09
A bíróság az Átlátszónak adott igazat a Diákhitel Központ ellenében, így nyilvánosságra kerülhetnek a Magyar Péter által emlegetett túlárazott szerződések.
2024. május 30., 10:23
A KSH előzetes adatai szerint áprilisban 6139 magyar gyermek született és 9396 ember halt meg, azaz továbbra is vészesen fogy a magyar.
2024. május 30., 10:20
Május 28-án a budapesti Arena Mallban megnyílt Magyarország első Primark üzlete.
2024. május 30., 09:48
A meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint délutántól zivatarok, helyenként pedig felhőszakadás kialakulása sem kizárt.
2024. május 30., 09:20
Kihallgatható állapotba került a verőcei hajóbaleset túlélője, kiderült, mi okozhatta a tragédiát.
2024. május 29., 18:30
Most kapaszkodjon meg: csütörtökön napsütésre és záporokra van kilátás.
2024. május 29., 15:37
A diákok egyötöde nem csupán alkalomszerűen, hanem heti rendszerességgel dohányzik, tizedük pedig altatókat is használ.
2024. május 29., 15:00
Csak tíz helyet szerezne a június 9-i európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP a Europe Elects legutóbbi számítása alapján.
2024. május 29., 14:31
Undorító állapotokat találtak a Pálma étteremben a Nébih munkatársai.