Minden eddiginél kevesebb képviselőt küldhet a Fidesz az Európai Parlamentbe

Csak tíz helyet szerezne a június 9-i európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP a Europe Elects legutóbbi számítása alapján.

2024. május 29., 15:00

Szerző:

A mostani 13-hoz képest csak tíz helyet szerezne a június 9-i európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP a Europe Elects legutóbbi számítása alapján, amit az Euractivval partnerségben adtak ki, és amit az EUrológus szúrt ki.

Az eredmény azt jelentené, hogy a Fidesz a 21 magyar képviselői mandátumnak csak kevesebb, mint felét szerezné meg – még a KDNP-vel együtt számolva is, amit továbbra is a közös lista ötödik helyére tett Hölvényi György képviselne az EP-ben.

A Fidesz első helye még így sem lenne veszélyben, de a Tisza Párt a számítás szerint hat képviselőt küldhetne az EP-be. Ez több lenne, mint az összes többi ellenzéki párt mandátuma együtt.

A Europe Elects szerint  a 720 fős parlament összetétele a következő lehet (zárójelben a változás a jelenlegi képviselők számához képest):

Európai Néppárt: 180 (+2)
Szociáldemokraták: 138 (-2)
Liberálisok: 86 (-16)
Európai Konzervatívok és Demokraták (ECR): 75 (+7)
Identitás és Demokrácia (ID): 68 (+9)
Zöldek: 56 (-16)
Baloldal: 39 (+2)
Függetlenek: 78 (+29)

Az ECR és az ID az a két frakció, amelyek a szélsőjobboldali, konzervatív és EU-kritikus pártokat tömörítik. Az elmúlt hónapokban támogatottságuk folyamatosan csökken, különösen az ID veszített sok szavazót. Ebben az eredményben már benne van, hogy kizárták soraikból a német AfD-t, amelyet olyan vádak érnek, hogy az oroszokkal működnek együtt, Kínának kémkednek és szimpazitálnak a nácikkal.

Az is kiderül, hogy a hagyományos nagykoalíció, a néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok együttműködése továbbra is magabiztos többséget hozhat: 404 képviselővel további partnerek bevonása nélkül is döntő befolyásuk van. Ezt az együttműködést azonban felboríthatja, hogy a néppárti csúcsjelölt, Ursula von der Leyen koalíciós ajánlatot akar majd tenni a jelenleg az ECR-ben politizáló, az olasz kormányfő által vezetett Olaszország Fivéreinek. Ezt azonban a szociáldemokraták elutasítják, ilyen esetben nem akarnak a Néppárttal együttműködni.

A Fidesz tábora apad

Ami a magyarországi adatokat illeti: tovább folytatódott a Fidesz bázisának apadása. Mandátumszámra lefordítva mindez azt jelenti, hogy az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői hellyel csökkent a támogatottsága a magyar kormánypártnak. Jelenleg kilenc EP-képviselőben reménykedhetnek, illetve érdemes ide számolni a biztos befutónak számító KDNP-s helyet, aki a Fidesz távozása után maradt az Európai Néppártban. Jelenleg 12 fideszes és 1 kereszténydemokrata képviselő van.

Magyar Péter pártja a semmiből tulajdonképpen hetek leforgása alatt olyan támogatottságra tett szert, amely hat képviselői helyet biztosít a TISZA Párt számára. A Demokratikus Koalíció három, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk pedig egy-egy politikust küldhet az uniós törvényhozásba a friss felmérés szerint.

(Fotó: Dimény András / 168.hu)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.