2013. június 24., 12:28

Újonnan felfedezett fotók segíthetnek a 76 éve eltűnt legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart sorsának feltárásában: az új-zélandi légierő múzeumában talált kópiák arról az atollról készültek az 1930-as években, amelyen feltételezések szerint a világhírű repülős életének utolsó napjait tölthette.

2013. június 23., 12:22

Hol van az ember igazi hazája? – gondolkodunk el olykor, ha a hazánkból különböző korokban kivándorolt jelentős diaszpórára gondolunk. Ott-e, ahol a világra jött, s elméje nyiladozott, vagy egy másik, kényszerből választott országban, ahol felnőtt, tanult és tanított, családot alapított és alkotott, egyszóval életének java részét élte. A sokrétű és gazdag életművet létrehozó Várdy házaspár esetében nehéz egyértelmű választ adni. Ők ugyanis Amerikában élve ugyan, szinte teljes munkásságukat és életüket az óhazának szentelték, a legkülönfélébb módokon.

2013. június 22., 13:55

Egy belga tudós és két, az Egyesült Államokban tevékenykedő kutató nyerte az idei Világélelmezési Díjat, a genetikailag módosított növények előállításában elért sikereik elismeréseként. Ez az első alkalom, hogy a World Food Prize elnevezésű elismerést, amelyet gyakran egy mezőgazdasági Nobel-díjjal felérő díjként emlegetnek, genetikailag módosított (GMO) növények előállítói kapták.

2013. június 22., 10:10

Hamarosan nem csak felnőttek, nagykorúak, hanem elviselhetetlen fizikai vagy lelki fájdalmaktól gyötört, gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy Belgiumban, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják – számol be a kérdésben kialakulni látszó politikai konszenzusról a La Libre Belgique belga napilap.

2013. június 22., 05:23

Az idei május volt a világon a harmadik legmelegebb az időjárási adatok feljegyzésének kezdete óta, azaz az elmúlt több mint 140 évben. Ugyanebben a hónapban Grönland keleti részén viszont rekordhideget mértek – közölték amerikai tudósok.

2013. június 21., 19:14

A hidegháború idején a szovjet, illetve a nyugati titkosszolgálatok kezüket-lábukat törték azért, hogy ügynököket szervezzenek be az ellenfélnek tekintett országból. Fokozottan értékes volt az ügynök, ha maga is a titkosszolgálat alkalmazásában állt, és így különösen fontos adatokat szolgáltathatott megbízóinak. Két ilyen, a Szovjetunióba disszidált amerikai titkosszolga történetéről szól KULCSÁR ISTVÁN írása.

2013. június 20., 10:57

A gyermeküket erősen szennyezett környezetben váró nők kétszer olyan gyakran szülhetnek autista gyermeket, mint a tisztább vidéken élő terhesek – mutatta ki egy amerikai tanulmány. A Harvard Egyetem kutatói szerint a levegőszennyezés és a fejlődési rendellenesség közötti kapcsolatot kereső tanulmányuk volt az első ilyen átfogó, országos vizsgálat.

2013. június 20., 05:29

A TEDGlobal új technológiákat bemutató konferencián bemutattak egy olyan oltótapaszt, amely amellett, hogy helyettesíti az injekciós tűket, olcsóbb és biztosabb oltási módszert kínál a hagyományos módszerhez képest.

2013. június 17., 07:08

A lezáruló tanévben több mint huszonötezer középiskolás vett részt a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) olvasásra nevelési programjában, amelynek célja a diákok szövegértési kompetenciájának javítása – közölte az MLE az MTI-vel.

2013. június 16., 15:58

1929-ben izgalmas leletre bukkantak a történészek az isztambuli szultáni palotában: egy régi hajózási térkép egy szeletére, mely meglepő részletességgel ábrázolja az Atlanti-óceán európai, afrikai, amerikai és antarktiszi partjait. A 16. század elején keletkezett térkép azért különösen figyelemre méltó, mert messze meghaladja kora földrajzi ismereteit; az Antarktiszt például csak 1818-ban fedezték fel. Lassan száz éve folyik a szenvedélyes vita, hogy honnan szerezhette ismereteit a térkép készítője.

2013. június 16., 06:08

Több mint 300 millió évvel ezelőtt lépett egy ősi folyó partjára az a szaurusz, amelynek nyomára egy családi kiránduláson bukkantak egy Bochum melletti kőfejtőben. Gyalogtúráján akadt rá egy család Németország legősibb dínólábnyomára. A nagyjából házisertés méretű állat a kutatók becslése szerint több mint 300 millió éves. A kövületet hétfőn mutatják be.