Magyar Örökség–díjat kapott dr. Várdy Huszár Ágnes és dr. Várdy Béla

Várdy Huszár Ágnes legutóbbi ténykedéséből, kései szépírói fellángolásából két könyv is született. A másodikat – „Itáliai nyár” – épp az idei Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Az első, „Mimi” című regénye sok ezer amerikai olvasóhoz hozta élményközelbe az 1945 előtti magyar társadalmi viszonyokat. Hogy milyen sikeresen, bizonyítja, hogy a kötet a két magyar mellett három angol kiadást ért meg, s nem mellesleg kötelező olvasmányként használják fél tucat egyetemen. Az irodalomtörténész professzor hallgatói a pittsburghi Duquesne Egyetemen egyenként levelet írtak a legnépszerűbb amerikai tv sztárnak, hogy sorolja be a regényt „Oprah Winfrey Könyklub”-jába.

– Azt akartam, hogy diákjaim ne pusztán a tankönyvek száraz világából, hanem valódi, „hús-vér” emberek életkörülményeiből ismerjék meg a magyar történelem egyik megrázóbb korszakát, a II. világháború okozta szörnyűségeket. Egy irodalmi mű testközelbe hozza a történelmi valóságot, ugyanakkor lehetővé teszi a mélyebb bepillantást az emberek mindennapjaiba. Hallgatóim hálásan fogadták a témát. Azóta is biztatnak, hogy várják a „Mimi” folytatását.

Történelmünknek ez a korszaka az akkor még kisgyerek Huszár Ágnes és Várdy Béla családját is kemény megpróbáltatások elé állította. DP-menekültek lettek (displaced person/hontalan), Németországban, nehéz körülmények között feszült várakozásban töltött öt esztendő után, 1950-ben az Új Világ felé indultak volna. Reményeik azonban gyorsan szertefoszlottak. Az USA az amerikai állam ellenségeinek kiáltotta ki a ’45 előtti hivatásos katonatiszteket.

Esztendő fordultával befogadták ugyan őket, ám embert próbáló feltételekkel. Ágnesék egy farmra kerültek Colorado államban, ahol apja, a hajdani katonatiszt tehenet fejt és traktort vezetett. Később az amerikai magyarság egyik központjába, Clevelandba költöztek. Édesapja ezúttal is csak gyári munkás, gazdag családból származó édesanyja varrónő lehetett. Lányuk szerint sorsuk alakulását életük végéig zokszó nélkül viselték. Nehezen éltek, de gyermekeik taníttatását mindennél előbbre tartották. Miként magyarságuk őrzését is a „népek kohójában”. Amerikaiak lettek, pontosabban magyar-amerikaiak.

Éppúgy, mint családjával a történészprofesszor Várdy Béla (Steven Béla Várdy), aki a híres bloomingtoni Indiana-i egyetemen doktorált, 1964-től pedig máig a Pennsylvania állambeli patinás, 1878-as alapítású katolikus Duquesne Egyetemen tanít. Sok évig az intézmény Történeti Intézetének igazgatója volt. 1998 óta megkülönböztetett egyetemi tanár (distinguished professor) majd 2009 óta külsős tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Az elmúlt négy évtizedben mintegy két tucat könyvet írt és szerkesztett, több száz tanulmányt és cikket jegyez a magyarságtudomány és a közép-európai tudományok tárgyköréből. Ezek különböző amerikai és európai folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, hetilapokban és lexikonokban jelentek meg. Az utóbbiak között van az Encyclopaedia Britannica és Encyclopedia Americana. Elsősorban a magyar történetírás történetével, a 19. század magyar művelődéstörténetével, az amerikai magyarság históriájával, az európai etnikai tisztogatásokkal foglalkozott.

– Kezdetben az irodalom vonzott. Később úgy gondoltam, többet tudok Magyarországnak segíteni, ha olyan tanulmányokat és könyveket írok, amelyek az ország történelmét megismertetik a világgal, s ezáltal hiteles képet kaphatnak a mi óhazánkról, jobb színben feltüntetvén ezzel az országot a világ szemében.

– Történészi munkássága elég különös módon kezdődött...

– Kezembe került egy angol történész könyve a török birodalom dél-kelet Európában témakörben. Ebben erős kritikával illette a magyar szerzőket, akik szerinte túlságosan elfogultan kezelték a kérdést. Miközben különösen megdicsért három német történészt. Átnéztem a források listáját, kiderült, hogy az általa oly sokra tartott és idézett szerzők éppenséggel magyarok, csak németre fordított munkáikat is felhasználta az angol kolléga, aki őket németeknek vélte. Annyira dühbe gurultam, hogy elhatároztam, megismertetem a magyar történetírást az angol-nyelvű világgal. Első történeti könyveimet angolul írtam. Miként az Attila hun királyról szólót is, amely amerikai kiadó felkérésére született, egy, a világ nagyhatalmú uralkodóiról, vezéreiről szóló sorozat részeként.

– Az Ön nevéhez fűződik az első Amerikában 1997-ben megjelent angol nyelvű magyar történelmi lexikon is.

– Ezt is felkérésre írtam, és örömömre szolgál, hogy nagyon sokan használják mind civilek, mind szakmabeliek. Egy kanadai magyar kollégám épp a minap újságolta, hogy ez az a könyv, amit a polcáról a leggyakrabban leemel. A 80-as évek elején kezdtem foglalkozni az amerikai magyarság történetével. Tanulmányok sora után végül több könyvem jelent meg e témában angolul és magyarul is. A „Magyarok az Újvilágban” volt az első magyar nyelvű könyvem.

A „kommunista-bérenc” tudósok

– Mivel Bélával mindketten magyarságtudománnyal foglalkoztunk, 1970-ben és 76-ban lehetőségünk nyílt arra, hogy a liberalizálódó Magyarországon tölthessünk hosszabb időt. Amerikai kutatói ösztöndíjjal dolgozhattunk a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében. Nagy élmény volt ez nekünk, hisz életünkben először mozoghattunk teljesen magyar közegben. Abban az időben ez ritkaságnak számított, a vasfüggöny miatt ugyanis az ország el volt zárva a nyugati világtól.

– Amerikában az ottani magyarok nem is nézték jó szemmel az itthoni munkájukat.

– Pontosabban a kinti magyar társadalom egy része. Több cikk jelent meg akkoriban rólunk, egyesek egyenesen kommunista bérencnek kiáltottak ki minket. Szüleink egy régi „barátja” még azt is leírta, hogy Béla korán elhunyt szülei minden bizonnyal forognának a sírjukban, ha tudnák, hogy a fiuk kommunistákkal kollaborál. Az én anyámék is alig győztek védeni bennünket Cleveland-ban az alaptalan vádak ellen. Édesapám mindig mondogatta, hogy „Ági és Béla jó magyarok”, de abban a felajzott hangulatban nem sok eredménnyel. Őket ez nagyon megviselte, de mi kibírtuk.

– Olyannyira, hogy kiváló magyar tudósoknak és művészeknek teremtettek már akkor bemutatkozási lehetőséget. Férjével közösen megalapították a Nyugat-Pennsylvániai Magyar Kulturális Társaságot, és 1971-et követően a magyar szellemi élet jeles képviselőinek tucatjait látták vendégül Magyarországról, a kisebbségi területekről, Nyugat-Európából, és Észak-Amerikából.

– A 90-es évek közepéig több, mint 150 magyar író, nyelvész, történész, irodalmár, néprajzos, színész, és szavalóművész számára rendeztünk előadásokat egyetemünkön. Aztán a lakásunkon tartottunk esteket. Megfordult nálunk többek között Sütő András, Kányádi Sándor, Jeszenszky Géza, Glatz Ferenc, de Ruttkai Éva, és Faludy György is. A rendszerváltásnak kellett eljönnie, hogy vádlóink rádöbbenjenek arra, hogy rágalmazásuk alaptalan volt.

– Házuk így lett hát a pittsburgh-i szellemi élet egyik központja... Befogadó hazájuk ezek szerint sokkal toleránsabb volt, mint az akkori amerikai magyar közeg.

– Nekünk soha, semmilyen megkülönböztetésben nem volt részünk. Sem tanulmányaink során, sem előmenetelben később az egyetemen, ahol tanítottunk. Kissé egzotikusnak tartottak ugyan bennünket, de az amerikai nép nagyon nyitott és befogadó. Viszont egész életünkben azt tapasztaltuk, hogy az emberek szemében egy kicsit mindig idegenek vagyunk, Itt is, ott is. Ott magyarnak, itthon amerikainak számítunk. Kérdezte, hol van az ember igazi hazája? Ezt a kérdést mi is gyakran feltettük már magunknak Az identitás-problémát nem kerülheti meg az ember. Második regényemben azt próbáltam megfogalmazni, milyen érzés egy másik kultúrában felnőni, mint ahová a családod tartozik. Magyar szülőktől, magyar gyökerekből Amerikában szocializálódni. Minket kisgyerekként vetett oda a sors, mi ott próbálunk meg magyarnak lenni. Amikor egy régi olimpián amerikai úszónővel versenyzett Egerszegi Krisztina, én neki drukkoltam, mert a szívem magyar maradt. Ezért is tartottuk fontosnak Bélával, hogy a magyar kultúrát angol nyelven továbbadjuk. Én egyébként irodalomtörténészként a külföldön írt magyar nyelvű irodalommal foglalkozom. Méghozzá azért, hogy tudatosítsam az emberekben, ilyen is létezik.

A házastárs munkatársak

– Több, mint fél évszázados egymásra találásuk nemcsak a magánéletben volt szerencsés. Eddig több, mint harminc tanulmány és könyv közös szerkesztői, írói.

– A 80-as években kezdődött. Több vaskos kötetet szerkesztettünk együtt volt tanárainkról és barátainkról. Király Béla tiszteletére született meg az első. Ezeket további közös tanulmánykötetek követték, majd egy addig meglehetősen feltáratlan területen kezdtünk kutatásokat. Ebből született az Etnikai tisztogatás a XX. Századi Európában” című angol nyelvű szerkesztett könyvünk. Ennek folyatása volt tulajdonképpen a „Magyarok a Gulag rabszolgatáboraiban” című forrásértékű kötet. Ezt mindkét nyelven kiadták. 2004-ben kezdtük készíteni az interjúkat, és gyűjtöttük a visszaemlékezéseket. Sokat utaztunk akkoriban az országban, szerencsénkre sok túlélővel találkoztunk, akik közül jó néhányan
kisebb-nagyobb kiadványokban, könyvekben rögzítették „élményeiket”.

– Milyen metódus szerint dolgoztak?

– Előre összeállítottunk kb. 30 kérdést, de gyakran ezeket képtelenség volt sorjában feltenni az érintetteknek, mert szinte megrohantak bennünket. Mindenki egyszerre akarta elmesélni azt a sok szörnyűséget, ami velük történt. Volt olyan ember is persze, aki még majd fél évszázad távlatából sem volt képes ezekről beszélni. Voltak, akik még a gyerekeiknek sem merték elmondani, hogy egyáltalán hol voltak, mi történt velük. Hazatérésük után annyira meg voltak félemlítve azzal, hogy ha beszélnek, visszaküldik őket.

– A világ még ma is vajmi keveset tud a szovjet haláltáborok intézményesített emberirtásáról. De gondolom Várdy professzort ez nem lepi meg igazán.

– Jól jellemzi a helyzetet, hogy diákjaimnak ha feltettem a kérdést, ki hallotta azt a szót: holocaust, akkor minden kéz a magasba nyúlt. Ha rákérdeztem, hogy tudják-e, mit történt, akkor is majdnem mindenki tudta. Ám amikor a Gulagra vonatkozott a kérdésem, a negyven-ötven főből alig 1-2 hallgató jelentkezett. Ám, hogy ezekben a táborokban mi zajlott valójában, arra már csak annyi volt a válaszuk: valami szovjet ügy. Ezért is tartottam fontosnak, hogy több tanulmányban és könyvben foglalkozzam ezzel a témával. Akadémiai székfoglalóm is a Gulagról szólt.

– Véleményük szerint az amerikai magyarságkutatásnak két komoly mostohagyereke van. Az egyik az úgynevezett DP emigráció „kiiktatása” a köztudatból, a másik a régebbi amerikai -magyar irodalom elhanyagolása. Várdy professzor most épp az egyik hiátus felszámolását tervezi.

– Jelenleg azzal a magyar emigrációs hullámmal foglalkozom, amely 1944 végén, ’45 elején menekült el Magyarországról, a szovjet megszállás elől. Általában több évig éltek német és osztrák menekülttáborokban, amíg ki nem vándoroltak Észak, vagy Dél Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Dél Afrikába. Velük eddig –több ok miatt- szinte alig foglalkoztak. Ők az úgynevezett Horthy emigrációhoz tartoztak, s mivel a „volt ellenség” kategóriába tartoztak, Amerikában is csak megtűrtek voltak, szemben az 56-osokkal, akiket mint hősöket fogadott az Új Világ.

.