2011. augusztus 5., 19:27

Egy, a magyarlónai református templomról szóló könyv nem csak az épület felújításában nyújtott segítséget, de a helybéliek is jobban átérzik a megjelenése óta a műemlék fontosságát – írja a műemlékem.hu magazin.

2011. augusztus 5., 16:57

A napokban újabb öt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), az elnevezések ihletői között megtalálhatjuk Kossuthot és a magyar csodakancát, Kincsemet is. Az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében mára ezernél is több aszteroidát fedeztek fel magyar kutatók.

2011. augusztus 5., 11:56

Gyors és olcsó az a teszt, amellyel a veleszületett szívhibával világra jött babák életét menthetik meg - idézte brit kutatók eredményét a BBC hírportálja.

2011. augusztus 4., 08:15

100 óra közérdekű munkavégzés keretében fiataloknak kell előadást tartania a szerzői jogi kalózkodás következményeiről annak a férfinak, akit megjelenés előtt álló zenei albumok illegális terjesztésének vádjával ítélt el az amerikai bíróság.

2011. augusztus 3., 07:55

A Higgs-bozon ún. szubatomi részecske, amely a hiányzó sarokköve a részecskefizika elfogadott elméletének. Ezen modell szerint a Higgs ad tömeget a többi részecskének. A hír felkelti a reményt, hogy a régóta várt részecske talán végre elérhető közelségbe kerül a fizikusok számára.

2011. augusztus 2., 11:34

Spanyol kutatók új antioxidánst találtak a paradicsomban, amely minden eddig ismert vegyületnél erőteljesebb hatású, ezért valószínűleg nagy jövő előtt áll a gyógyításban.

2011. augusztus 2., 07:27

A kisbolygót, amely 60°-kal a Föld előtt halad a Nap körül, az amerikai WISE infravörös űrteleszkóp mérései alapján találták meg. Ez az első ismert ún. trójai égitest a Föld pályája mentén.