Minden androidosnak nagyon kell most figyelni, ezzel a csalással ugyanis súlyos pénzeket ránthatnak le a bankszámláikról.
A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
2023. szeptember 23., 19:07
A helyiek ufóknak nézték Elon Musk SpaceX nevű cégének StarLink műholdjait, amelyek katonás sorban vonuló, fényes pontokként jelentekztek az égen.
2023. szeptember 22., 13:16
A milliárdos tavaly februárban egyszer már beismerte, hogy a Neuralink állatkísérletei során több majom is elpusztult.
2023. szeptember 22., 12:33
Több mint 100 ősi rajzot fedeztek fel egy spanyol barlangban, amelyek közül sok ritka technikát alkalmaz: agyaggal festenek! Az ábrázolt állatok hét ló, hét hátas (nőstény gímszarvas), két ürge, egy szarvas és két határozatlan állat is látható.
2023. szeptember 22., 11:01
Ha használjuk, jelentős mértékben nőhet a tüdőkárosodás veszélye.
2023. szeptember 21., 12:10
A most felfedezett meztelencsigafajok közül néhány súlyos kártevő.
2023. szeptember 15., 07:57
A mérések kezdete, 1880 óta 2023-ban volt a legmelegebb nyár a Földön – közölte a NASA csütörtöki jelentésében.
2023. szeptember 14., 14:44
Azonosítatlan repülő tárgyakról végzett vizsgálatának eredményéről fog a délután folyamán beszámolni a NASA.
2023. szeptember 13., 16:41
Felszólították a francia hatóságok az Apple-t, hogy hívja vissza az iPhone 12 telefonokat a francia piacról, mert a vizsgálatok szerint a készülékeknek túl magas az elektromágneses sugárzási szintje.
2023. szeptember 13., 14:45
Kiberkoalíció már van, elvileg készül a nemzeti felhőtechnológia is, de hogy miként lesz ebből mobiltelefonon is beküldhető adóbevallás még ebben az évben, egyelőre kérdés.
2023. szeptember 13., 12:09
Magyarország sokáig világszinten is vezette az öngyilkossági statisztikákat. A szakemberek szerint nem mentális betegségről, hanem komplex társadalmi problémáról van szó.
2023. szeptember 13., 09:56
Megdőlt az a hipotézis, hogy sokkal több ember él jelenleg a Földön, mint ahányan eddig meghaltak.
2023. szeptember 10., 16:03
Érzékeny adatokat gyűjt a telefonról a Telegram üzenetküldő app hamis változata, amelyet millió felhasználó letöltött, mielőtt a Google törölhette vola a Play Store-ból.
2023. szeptember 8., 15:16
Sokan emlékeznek még a 80-as évek legnépszerűbb nyergesvontatóira, az Iveco TurboStarra. Az olasz tehergépjárműveket és buszokat gyártó vállalat 2021-ben 180 darab limitált szériás, piros kamion gyártásába kezdett, de ezúttal luxus bőrbelsővel, letisztult formákkal. Ebből a különleges szériából most 2 darabot adott át az Iveco hivatalos magyarországi márkaképviselete.
2023. szeptember 8., 12:24
Telefonjának képernyőjét és a kameraképet is átküldi másoknak.
2023. szeptember 8., 09:47
Huszonötmillió évvel ezelőtt élő őskoalafaj maradványait fedezték fel kutatók Ausztrália északi, Outback néven emlegetett pusztaságában.
2023. szeptember 8., 07:24
Magyar paprikát is termeszthetnek az űrben, ha sikerrel zárul a Debreceni Egyetem kutatása.
2023. szeptember 6., 14:43
Technikai okok miatt nem érhető el a George Web és George App, a megoldáson dolgoznak - közölte az Erste a honlapján.
2023. szeptember 6., 14:26
Kína elrendelte, hogy a központi kormányzati szervek tisztviselői ne használjanak iPhonokat és más külföldi márkájú készülékeket a munkahelyükön.