2012. október 26., 19:46

Magyarország a nyolcvanas évek közepétől az NSZK legfontosabb „figyelőállása” volt a keleti tömbben. A német kancellár kitűnő viszonyt alakított ki a reformkommunistákkal, és őszintén hálás volt a ’89-es határnyitásért. Helmut Kohl egyébként egészen 1989-ig nem hitt a német újraegyesülésben, de mindig az egységes európai államszövetség híve volt. Hans-Peter Schwarznak a harminc éve kormányra került politikusról írt kötetét ismerteti HELTAI ANDRÁS.

2012. október 26., 11:15

Az Antarktisz feletti ózonlyuk idén a második legkisebb kiterjedését érte el az elmúlt húsz év alatt – állapították meg az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei műholdas méréseik alapján. Meghatározások alapján ózonlyuk az atmoszférának az a területe, ahol az ózonkoncentráció 220 Dobson-egység alá esik.

2012. október 25., 13:13

A Magyar Érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésének érdekében végzett munka elismeréséül szolgál, ha kitüntetünk valakit, akkor ezzel azt jelezzük, hogy egyetértünk céljaival – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést nyújtott át Gazsó Ferenc szociológusnak a Parlamentben pénteken.

2012. október 21., 19:54

Jo Teeuwisse holland történész egy bolhapiacon bukkant rá 300 darab, a második világháború idejéből származó negatívra. Ezután elkezdte felkutatni a képeken ábrázolt helyszíneket, amelyek közül néhány ismerősnek tűnt számára.

2012. október 19., 12:20

Szeptember eleje óta a junior kötöttfogású birkózóknál ő a nehézsúlyúak világbajnoka. Azt mondja, most már új álma van, ám az csak négy év múlva lesz időszerű. Mármint Rio de Janeiróban. Amúgy 20 éves, 206 centi magas és 128 kiló. A lába 52-es. Csupa izom, maga a megtestesült derű és bizakodás. SZELESTEY LAJOS is csak a korkülönbség miatt merte tegezni.