2012. november 14., 05:33

Lassan, de biztosan romlanak az emberiség intellektuális és érzelmi képességei – állítja a Stanford Egyetem egy kutatója, aki provokatív elméletét a Trends in Genetics című folyóiratban tette közzé.

2012. november 13., 22:40

Meghalt Xantus János; a Balázs Béla-díjas filmrendezőt 59 éves korában kedden érte a halál – közölte az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.

2012. november 13., 17:14

Fényből és hőből is képes elektromos áramot előállítani az új hibrid anyag, amelyben rézszulfid nanorészecskéket kombináltak szén nanocsövekkel amerikai kutatók – derült ki a Nanotechnology című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukból.

2012. november 13., 14:19

Már élesben kísérletezik a hozzászólások alatt megjelenő „válasz” funkcióval a Facebook. Komoly siker és elismerés számunkra, hogy az egyik ilyen Facebook-oldal a magyar média egyik legaktívabb közösségével rendelkező 168 Óra.

2012. november 13., 08:39

Az ismeretlen mozgó tárgyat egy profi operatőr is felvette. A szakértő szerint kizárt, hogy repülőgépet vagy madarat rögzített a kamera. A környéken élőket nyugtalanítja az eddig nem azonosított jelenség, ami már többször felbukkant Denver fölött.

2012. november 12., 14:15

A legtöbb magyarországi mérőállomáson emelkedő szállópor-szennyezettséget mértek tavaly – mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának hétfői ülésén a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője.

2012. november 12., 05:38

Mihail Kalasnyikovról neveznék el az az új fegyvergyártó konszernt, amelynek célja kiszorítani a hamisított gépfegyverek gyártását – közölte vasárnap Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes.

2012. november 9., 10:18

A klasszikus maja kultúra virágzott az esős évszázadok folyamán, de menthetetlenül összeomlott, amikor az éghajlat aszályosra változott. Cseppkövekre alapuló éghajlati elemzést kombináltak a templomok falára vésett szavak gyakoriságának vizsgálatával.

2012. november 9., 06:01

A klímaváltozás miatt hetven éven belül szinte teljesen kihalhat a világ legnépszerűbb kávéfajtája, az arabica. A becslés olyan szempontból konzervatívnak mondható, hogy a prognózis nem számol az erdőirtások hatásaival, a betegségekkel és a kártevőkkel sem. A kávéárak pedig már most is az egekben vannak.

2012. november 8., 13:48

A Csillagok háborújában látható robotkezekre emlékeztető műkezek tesztelését kezdte meg egy művégtagokat gyártó brit cég. A bebionic3 márkanéven emlegetett, tizennégy előre programozott fogással és ujjelrendezéssel legyártott kart hét kiválasztott kaphatta meg.

2012. november 7., 16:35

Az NGC 3314A és B jelű galaxisok képe a mi földi nézőpontunkból épp átfedi egymást. Mindez azt a benyomást kelti, mintha a két galaxis éppen összeütközne egymással. A helyzet azonban nem olyan „komoly”, mint ahogy azt a Hubble-űrtávcső alábbi, igen részletes felvétele alapján elsőre gondolhatnánk.

2012. november 7., 14:34

A világon egyetlen példányban megmaradt 16. századi könyveket, kódexeket, kézzel festett pergameneket lehet online árveréseken megvásárolni. Az idén már több ezer értékes könyv tűnt el az olaszországi könyvtárakból. Jól fizető gyűjtők rendelik meg ellopásukat vagy interneten értékesítik az évszázados könyveket.