2013. február 13., 22:44

A címlapon Mohácsi János. A rendező arról fejti ki véleményét a 168 Órában, hogy szellemi életünkben újra erősödik a gyűlöletkeltés és a kirekesztés. Mohácsi szerint a mostani hatalom türelmetlen és gátlástalan: A kultúrát haditerepnek tekinti, amelyet meg kell szállni, el kell foglalni. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2013. február 13., 20:21

Kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött az egy éve, február 13-án pályára állt első magyar fejlesztésű kisműhold, a Masat-1 – hangzott el a budapesti „születésnapi” sajtótájékoztatón szerdán.

2013. február 12., 18:24

A 72 éves korában elhunyt Mark Palmer minden vitán felül az SZDSZ-t tartotta a legtöbbre, de a Fidesz volt a szíve csücske. Mármint akkor, amikor az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként szolgált (1986–1990). A fiatal demokratákban egykori diákaktivista önmaga reinkarnálódását látta. Ehhez képest az évtizeddel később hivatalban levő Orbán-kormány nem találta jónak akármivel is honorálni a hajdani diplomata barátságát, érdemeit. Még halálában sem hajtott fejet előtte, ellentétben a Fidesz és az SZDSZ egykori, pártelhagyó nagyjaival (Fodor Gábor, Haraszti Miklós). Bajnai Gordon miniszterelnök volt az, aki – kései elismerés gyanánt – 2009 decemberében a Magyar köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést akasztotta Palmer nyakába, éspedig azok nevében (is), „akiket megfigyeltek, a rendőrség időnként letartóztatott és üldözött, olyan embereknek segített, akik később az ország vezető politikusai lettek”. Értsd: például Orbánnak. Aki, noha a Kossuth rádió mikrofonja három nappal később az orra előtt volt, egy szót sem tudott kipréselni magából Palmer halálakor. Tudjuk, miért. ACZÉL ENDRE írása.

2013. február 12., 05:15

Csekély a valószínűsége, hogy idegen életformára bukkanjunk a Tejútrendszerben. Egy új tanulmány szerint kevesebb mint egy a millióhoz az esélye annak, hogy olyan fejlett civilizáció létezzen a szomszédos galaxisokban, amelyek rádiójeleket tudnának sugározni.

2013. február 7., 19:16

Leicester városának helytörténészei több éves kutatás után könnyen ásatási engedélyt kaptak a városháza előtti autóparkolóban tervezett feltáráshoz, mivel a hatóságok úgy vélték, úgysem találnak semmit. Tavaly ősszel hozzáfogtak a munkához, és legnagyobb megdöbbenésükre egy koponyát találtak, pontosan azon a ponton, ahol a történelmi források III. Richárd király temetkezési helyét jelölik.

2013. február 7., 11:38

Idén másodszor vehette át a Hungarian Business Leaders Fórum Média a Társadalomért díját Krug Emília, a 168 Óra újságírója. A riport a Józan Babák Klub anonim szolgáltatásáról szól, ahol a tudatmódosító szerekkel, elsősorban droggal élő édesanyáknak, terhes nőknek adnak szakértői tanácsokat, segítséget.

2013. február 7., 09:20

Munkatársunk, Pungor András vehette át a Média az orvosokért díjat a tegnap megrendezett gálán. Kollégánk az első helyezést című írásával érdemelte ki , amely Nemes János gyermekkardiológust mutatja be. A díjat független és jelentős szakmai múlttal rendelkező bíráló bizottság ítélte oda.

2013. február 5., 17:29

A pteroszauruszok – repülő őshüllők – új fajának maradványait azonosították a kutatók az erdélyi Szászsebes közelében. A megkövesedett csontokat az Erdélyi-medence késő kréta kori szikláiban fedezték fel, amelyek hozzávetőlegesen 68 millió évesek. A földrajzi tájegység világhírű késő kréta kori fosszíliáiról, találtak már ott Crocodylomorpha (ősi krokodil) és Magyarosaurus (nagy testű, növényevő dinoszaurusz).

2013. február 5., 16:32

A rezsicsökkentés árát minden egyes vásárlásakor megfizetjük majd. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.

2013. február 5., 11:18

A nagypapa hadbíró, a papa jogász. Ifjú hősünket megbolondítja a zsenge olasz fasizmus – Mussolini önkénteseként harcol Afrikában, majd Franco oldalán a spanyol polgárháborúban. A világháború idején kereskedő, a Balkánon és Budapesten. A náci-nyilas terrorral szembesülve azután 44-ben úgy érzi, cselekednie kell. Spanyol ügyvivőnek adva ki magát, elképesztő bátorsággal kel a budapesti zsidók védelmére, és több mint ötezrük életét menti meg. Tetteit csak 40 évvel később ismeri meg hazája is. HELTAI ANDRÁS írása.

2013. február 5., 05:45

Egy új kutatás eredményei szerit beköszönthet az ultranagy tömegű fekete lyukak korszaka, mivel az eddig vizsgált szupermasszív objektumok tömege a korábban gondoltaknál tízszer nagyobb, akár negyvenmilliárd naptömegnyi is lehet.