2023. július 13., 14:21

Vízzel akarta leönteni egy ellenzéki politikus Albin Kurti miniszterelnököt, amelynek következtében a kormánykoalíció és az ellenzék képviselői egymásnak estek.

2023. július 13., 11:50

Újabb orosz légitámadás érte Kijevet, a dróncsapásoknak legalább egy halottja és négy sebesültje van, az ukrán főváros elleni támadások harmadik éjszakáján robbanások hallatszottak több városrészben – jelentették csütörtök hajnalban a hatóságok.

2023. július 13., 11:12

Oroszország osztja sok partnerének az ukrajnai konfliktus békés rendezésére vonatkozó javaslatát, de a Nyugat és Kijev minden békekezdeményezést elutasított – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy orosz hírportálnak adott interjúban.

2023. július 12., 21:08

A BBC brit közszolgálati médiatársaság egyik legtekintélyesebb műsorvezetőjét érték szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak. Az ügy napok óta a brit sajtó elsőoldalas témája, de csak szerda este derült ki, hogy az érintett Huw Edwards, a közmédia vezető riportere, aki évtizedek óta a legnagyobb horderejű bel- és külpolitikai eseményeket közvetíti a BBC televízióban.

2023. július 12., 20:47

A biztonság nem csak regionális, hanem globális ügy, ezért kiemelten fontos, hogy a NATO és a vele együttműködő partnerországok közösen lépjenek fel a globális kihívások ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Vilniusban azt követően, hogy befejeződött a NATO kétnapos csúcstalálkozója.

2023. július 12., 20:01

Mivel úgy Románia, mint Bulgária teljesíti a szabad mozgást lehetővé tevő térségéhez való csatlakozás valamennyi feltételét, mindkét országnak csatlakoznia kell a schengeni övezethez 2023 végéig – szögezték le állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői szerdán.

 

2023. július 12., 18:24

Hosszú távú biztonsági garanciákat adnak a világ iparilag legfejlettebb országai (G7) Ukrajnának – közölték a G7-csoportot alkotó országok képviselői szerdán Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén.