A hideg idő beköszöntével a felfázás is beköszönt az életünkbe. Ám néhány egyszerű szabály betartásával minimalizálhatjuk annak esélyét, hogy tartósan megbetegedjünk.
Könnyen lehet, hogy néhány hétig ingyenes lesz a parkolás a XII. kerületben, a rendszerhez szükséges szoftvert működtető cég szerződése ugyanis lejárt. S ugyan kiírtak egy félmilliárd forintos új közbeszerzést, de arra kizárólag a szoftver készítőjét hívták meg, ami az új polgármesternek viszont nem igazán tetszett.
Nem mindenhol érezteti a hatását az árvíz, sok területet kiszáradás fenyeget.
A Miniszterelnökség nem lát ellentmondást abban, hogy lépésszámláló mobilapplikáció segítségével venné rá az aktív Magyarországért felelős államtitkár a diákokat a mozgásra, miközben betiltották az iskolai mobilhasználatot.
A Népszava úgy értesült, hogy több száz csecsemő várja a kórházakban, hogy gondozásba vegyék, ám a gyermekvédelmi rendszer átalakítása óta még kevesebb a nevelőszülő, így a gyerekek a kórházakban rekednek.
2024. január 25., 16:13
Szkíta szervezkedésnek vetett véget és fegyvereket foglalt le a rendőrség. Az oltásellenes nézeteiről is ismert Pócs Alfréd, a Szkíta Egyesület elnöke a Népszavának azt mondta, rosszul használják a szkítaságot, akik erőszakos hatalomátvételt akarnak.
2024. január 25., 15:14
Rendkívüli karbantartás miatt akadozás lehet a a TAJ-ellenőrző rendszerben – közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK).
2024. január 25., 15:00
Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Dorin Recean moldovai kormányfővel.
2024. január 25., 14:14
Fél perces vidójában Orbán Viktor megtalálja a választ arra, hogy mi az oka annak, hogy ő nekünk „csak Viktor”.
2024. január 25., 13:34
Gyalogosakat gázolt el Budán egy autós, miután áthajtott a piroson.
2024. január 25., 12:52
Egy informatikai hiba miatt többek között fideszes politikusok adatai is kiszivárogtak a Megafon képzés kapcsán
2024. január 25., 12:39
A kormány álláspontja világos volt az első pillanattól: támogatja a NATO-bővítést, teljesen függetlenül attól, hogy adott esetben a kabinet mögött álló képviselőknek erről mi volt a véleménye, ugyanakkor „nem vagyunk a csicskásai senkinek" – mondta az Országgyűlés elnöke az Indexnek a svéd NATO-csatlakozásról.
2024. január 25., 11:54
Legalább 200 diák ácsorgott a hidegben, hogy Novák Katalin sok szelfit tudjon készíteni.
2024. január 25., 11:32
Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Pest és Fejér vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. csütörtök délelőtt.
2024. január 25., 10:27
Orbán Balázs az ATV vendége volt, ahol többek között beszélt arról is miért nem szavazott még Magyarország Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban.
2024. január 25., 09:02
Az M0 egy hatalmas parkolóvá változott, miután Egy kigyulladt kamion miatt elterelik a forgalmat.
2024. január 25., 08:25
Videón rángat ki egy tűzcsapot a helyéről a győri képviselő, Hajtó Péter, feljelentették a rendőrségen.
2024. január 25., 08:09
Újra bármilyen ügytípus intézhető a kormányablakokban – olvasható a kormanyhivatalok.hu oldalon közzétett tájékoztatásban.
2024. január 25., 07:44
Magyaroszágon is egyre nagyobb az igény azokra a termékekre, amikhez eddig közel kétszeres áron lehetett hozzájutni, ezért a Lidl üzletlánc úgy döntött, csökkenti ezeknek a termékeknek az árát.
2024. január 24., 21:33
A Kúria szerint platformalapú futárkodás nem számít munkaviszonynak.
2024. január 24., 21:24
Dunántúlon és a főváros térségében akár 90-100km/órás széllökések is előfordulhatnak.
2024. január 24., 20:46
Tűz ütött ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljában.
2024. január 24., 20:40
A nem mindennapi teljesítményről videófelvétel is készült.