Bár a naptár szerint lassan az ősz utolsó utolsó hónapját tapossuk, az indiánnyár továbbra is kitart. Azaz a hétvégére is marad a szokásosnál enyhébb időjárás.

2023. március 5., 15:52

Változékony idő lesz a jövő héten, gyakran lesz borongós, felhős az ég, több hullámban kell csapadékra számítani, és sokfelé lehet élénk, olykor erős a szél. A hét során emelkedik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

2023. március 5., 10:44

Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz amely a bátrak hadereje – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon vasárnap közzétett videóban.

2023. március 5., 10:00

Az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány módosításait – tette közzé vasárnapi nyílt levelében, brüsszeli forrásaira hivatkozva Ujhelyi István EP-képviselő.

2023. március 4., 21:15

A ház felső szintje és a teteje égett, az ott lakó idős férfi pedig az erkélyen rekedt. A tűzoltók több oldalról is megpróbálták létrával lementeni, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.

2023. március 4., 16:42

A felhőtömbökből főleg vasárnap napközben fordulhat elő helyenként rövid záporos csapadék - hódarazáporra, hózáporra síkvidéken nagyobb esély északkeleten van. Az északnyugati, nyugati szelet reggelig főként az északi területeken, vasárnap a délnyugati negyed és az északkeleti határvidék kivételével már nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések.

2023. március 4., 14:26

Több százan vonultak a gazdasági tárca elé a posta dolgozói közül, szerintük az ő szakszervezeteiket kizárták a tárgyalásból, ami végül csupán 2 százalékos béremelést fogadott el 2023-ra, szerintük az infláció miatt legalább 15 százalékra lenne szükség.