Sztálin lánya

Az ötvenes években magam is jártam az Allilujev család akkoriban múzeumként működő leningrádi lakásában, ahol 1917 őszén Joszif Sztálin-Dzsugasvili a Kerenszkij-kormány rendőrsége elől bujkált. A bolsevik família tizenhét éves lánya, Nagyezsda beleszeretett a nála jó húsz évvel idősebb, ragyás képű, özvegy férfiba, és nőül ment hozzá. Házasságukból két gyermek született: előbb Vaszilij (aki már huszonhat éves korában repülőtábornok volt), majd 1926-ban Szvetlana. (Sztálin első házasságából származó fia, Jakov Dzsugasvili tüzér főhadnagy a második világháborúban német hadifogságba került, és ott valószínűleg végzett magával.)

Szerelmek és házasságok

Nagyezsda, aki fiatalasszonyként Lenin titkárságán szolgált, képtelen volt elviselni férje durvaságát. (A diktátor többször megütötte, mások előtt megalázta.) Amikor Szvetlana hatéves lett, anyja nem bírta tovább, és főbe lőtte magát. (Hivatalosan „gennyes vakbélgyulladásban” halt meg.)

Szvetlana Sztálina – bátyjától, Vaszilijtől eltérően – mintatanuló volt a középiskolában. Ebből a korból maradt fent két – akkoriban ritkán publikált – fotója. Az egyiken apja tartja a karjaiban, a másikon Lavrenytij bácsi (Berija, az állambiztonság, az NKVD rettegett főnöke) ölében ül.

Keresztneve ebben az időben roppant népszerűvé vált: a harmincas években nagyon sok szovjet család nevezte el újszülött leányát Szvetlanának.

Az érettségi után a moszkvai Lomonoszov Egyetemre iratkozott be, előbb orosz nyelv és irodalom, majd amerikanisztika szakra. Jellemző egyébként a korra és a szovjet diktatúrában uralkodó kemény „rendre”, hogy az egyetemi előadásokra mindössze egyetlen testőr kísérte, az is viszonylag távolról. (Fél évszázaddal később, az amerikai, az indiai, a svédországi, majd a csecsen merényleteket követően Putyin leányai – nyilván jó okkal – már csak magántanulóként végezhették iskolai tanulmányaikat.)

Tizenhat éves korában Szvetlana beleszeretett a nála több mint kétszer idősebb – és külön pechére zsidó származású – Alekszej Kaplerbe, a Lenin októberben című kultuszfilm forgatókönyvének írójába. Ám mielőtt a románc kiteljesedhetett volna, a kapcsolatot élesen ellenző papa utasítására a férfit a sarkkörön túl fekvő Vorkutába száműzték.

A következő felvonásban Sztálin kénytelen volt beletörődni, hogy tizenhét éves lánya férjhez menjen évfolyamtársához, az ugyancsak zsidó „nemzetiségű” Grigorij Morozovhoz. Ám vejét egyszer sem engedte a színe elé. Ebből a házasságból született a nagyapja tiszteletére Joszifnak nevezett fiú, de a frigy hamar felbomlott.

A következő házasságot már maga Sztálin hozta tető alá, olyannyira, hogy az esküvőt megelőzően Szvetlana állítólag jóformán nem is ismerte jövendő férjét, a kultúrdiktátor Andrej Zsdanov fiát, Jurijt, a későbbi vegyész akadémikust. Ebből az ugyancsak nem hosszú életű házasságból született első lánya, Jekatyerina.

Apja halála után Szvetlana felvette az anyja nevét (amely az alleluja – magyarul: halleluja – szóból van képezve), elvégezte az aspirantúrát, tanított, angol fordítóként dolgozott. Bátyja, Vaszilij Sztálin viszont, aki képtelen volt beletörődni a trónvesztésbe, tovább folytatta a vodkázó aranyifjú életét, a büntető törvénykönyv több cikkelyét is áthágta, és nyolc évre rács mögé került.

Ekkoriban ismerkedett meg Szvetlana egy Moszkvában dolgozó indiai kommunistával, Brajesh Singhhel, akivel ugyan nem járult az anyakönyvvezető elé, ám akit később férjeként emlegetett. Ez a kapcsolat sem tartott azonban sokáig: 1966-ban Singh meghalt. Hamvait hazaszállították, hogy a Gangeszbe szórják. Szvetlana a miniszterelnökhöz, Alekszej Kosziginhez fordult azzal a rendkívüli kéréssel, hogy eszközöljön ki számára útlevelet, mert el kívánja kísérni férje hamvait szülőföldjére.

Az akkori moszkvai pletykák szerint a szovjet vezetés második embere nagyon kikapott a politikai bizottságban, amikor védence, akiért felelősséget vállalt, visszaélt a bizalommal. Indiában ugyanis Sztálin lánya (maga is kommunista párttag), akinek „mindenből elege lett”, úgy döntött, hogy disszidál: menedékjogot kért és kapott az Egyesült Államokban.

A nagy leleplezés

Ott hamarosan megjelentette Húsz levél egy barátomhoz című memoárját, amelyben – tagadhatatlanul első kézből – olyan dolgokat árult el saját atyjáról meg környezetéről, amelyek még az úgynevezett „személyi kultusz leleplezése” után is a meglepetés erejével hatottak.

Az Egyesült Államokban Szvetlana nőül ment egy nála jóval idősebb férfihez, szült neki egy lányt, majd hamarosan elvált tőle. Előzőleg még felvette férje, Wesley Peters építész vezetéknevét, „angolosította” keresztnevét, és azóta Lana Petersként szerepel.

Angliába költözött. Otthon maradt gyermekei természetesen nagyon rossz néven vették, hogy az anyjuk elhagyta őket, és jóformán minden kapcsolatot megszakítottak vele. Joszif fia betegségének hírére azonban Lana – akit a honvágy is kínzott, meg akinek ismét „elege lett mindenből” – a nyolcvanas évek közepén kérelmezte a szovjet hatóságoknál, hogy engedélyezzék hazatérését. Természetesen rábólintottak, hiszen – mint közismert – a mennyországban szívesebben fogadnak egy megtértet, mint kilencvenkilenc igazat.

Idegen világban

Az asszony Moszkvában, majd a rokonságához közelebb, Tbilisziben, a grúz fővárosban telepedett le lányával. Anyagi gondjai nem voltak, de Olga, az Angliában nevelkedett, egyébként tipikus amerikai tinédzser, aki még oroszul sem beszélt, dühösen kérte számon anyjától, hogy miért hozta el ebbe az idegen világba. Lanának sem sikerült a be-, illetve visszailleszkedés, előző házasságaiból származó fiával és lányával nem találta a közös hangot, és újra csak „elege lett mindenből”. 1986-ban visszatért az Egyesült Államokba, majd ismét Nagy-Britanniában telepedett le, aztán megint Amerikába utazott.

2008-ban – hosszú idő után első, de feltehetően egyben utolsó ízben is – hajlandó volt megint a kamerák elé állni. A rövid életrajzi film címe Svetlana about Svetlana. (Szvetlana Szvetlanáról). Nem akart benne oroszul megszólalni. „Harminc éve vagyok amerikai állampolgár, és nem kívánok oroszul beszélni. Utáltam Oroszországot. Soha nem térek oda vissza” – jelentette ki a filmben.

(Szvet)Lana Sztálina-Allilujeva-Peters ma nyolcvannégy évesen visszavonultan él az amerikai Wisconsin államban. Ismerősei szerint a szerencsétlen, magányos asszony komolyan alkoholizál és depressziós.