Sírni volna kedve: elhagyták, mindenét viszik a hitelezők

2010. március 21., 05:07

szoljon
2010. március 20. 18:22 M.G.
Dominóelv | Mint arról beszámoltunk, azzal, hogy a szolnoki székhelyű N+N Kft. felszámolás alá került, a társaság magával rántotta 461(!) alvállalkozóját. Varga Ignác ügyvezető a cég fizetésképtelenségét két jelentős volumenű építkezéshez, a szászbereki pelletáló üzem, illetve a Higi Papírsoft Zrt. szolnoki üzeme beruházásaihoz köti.
Ezúttal két alvállalkozó ügyvezetője számol be honlapunknak arról, miért nem tartja helyénvalónak az N+N eljárását.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Húsz éve dolgozom a szakmában, s amit a családommal és a cég munkatársaival közösen felépítettünk, az most romokban hever — mondja el őszintén kálváriáját Fehér István, az Eurotrend Kft. ügyvezetője. — Hosszú ideje, 2002. óta végzünk épületgépészeti kivitelezést az N+N-nek, amely Kft. egészen 2008. decemberéig mindent ütemszerűen kifizetett. Azonban ekkortól 2009. márciusáig 28 millió forint tartozást halmozott fel felénk a fővállalkozó. S bár az ő kintlévőségét a szászbereki beruházás gondjaival magyarázta, korábban mindig arról győzködött bennünket, s a többi alvállalkozót is, hogy nyugodtak legyünk, hiszen projektfinanszírozással rendezik a szerződésben foglaltakat.

Az Eurotrend Kft. nem vett részt a szászbereki beruházásban, azonban felkérésre még ezek után is tovább dolgoztunk a Stadler üzemcsarnokának második ütemén, több városban bevásárlóközpontok felépítésénél tevékenykedtünk, illetve a tiszaligeti öltözőépület felújításában is munkát vállaltunk. Hitegetésre, s nem utolsó sorban a szerződésekben foglaltaknak megfelelően mi finanszíroztuk előre az N+N Kft. által vállalt munkákat. A projektfinanszírozás azt jelenti, hogy az N+N Kft.-nek az ezen beruházások után járó bevételeiből kellett volna bennünket is rendezni.

Ez nem történt meg, s jelenleg 95 millió forint tartozást halmozott fel a cégem. A szakmában eddig tisztességesnek számító Eurotrend nyereséges lenne ma is, ezzel szemben most elvesztettem a beszállítóim bizalmát. Nem csupán a vállalkozásom és az életem ment tönkre, de a lavina a cégem fizetésképtelensége miatt további tíz-tizenöt vállalkozást, s még annál is több családot hozott szörnyű nehéz helyzetbe. A dolgozóim elhagytak, munkát vállalni már nem tudok, s napok múlva mindenemet elviszik a hitelezők — mondja el tragikus történetét Fehér István.

Barhács Tibor, a Megatherm Szolnok Kft. ügyvezetője is azt magyarázta el, hogy mint az Eurotrend beszállítója, az N+N fizetésképtelensége miatt társaságának is több mint 30 millió forintos kintlévősége keletkezett: — Jómagam egy jól prosperáló cégben társtulajdonosi lehetőséget kaptam, s most úgy érzem, a társam, aki bizalmába fogadott, megkérdőjelezi az én szakmai hozzáértésemet, akár a tisztességemet is. Számomra olyan kérdés is felmerült, hogy magas állami vezetők álltak a szászbereki beruházás mellé, ám most, hogy balul sült el a dolog, a felelősséget nem vállalja el senki! — mondja.

Dr. Molnár Iván, az Eurotrend Kft. jogi képviselője lapunknak elmondta: „A történtek után, az adatok ismeretében feljelentést tettünk, amely után a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben.”.

Megkerestük az ügyben az N+N Kft. ügyvezetőjét is, aki az alábbi nyilatkozatot tette közre: „Jelenleg az N+N Kft. felszámolás alatt van, ebben az ügyben és minden más egyéb N+N Kft.-vel kapcsolatos ügyekben kizárólag a felszámolóbiztos intézkedhet, járhat el,”. Lapunk a felszámolóbiztost eddig még nem érte el. Tetszett a cikk? Ossza meg! iWiW Facebook Twitter A+
Betűméret növeléseA-
Betűméret csökkentéseP
Nyomtatás@>
Továbbküld|<
MegosztA ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Két megye, ahova még autópálya sem vezet...
A néma tanúkat nem csak sokkolták, kínozták is az elkövetők
Fagyasztott csirkével verte véresre a postást egy nő
Ha a Jobbik elszabadul, senki sem tudja kordában tartani
Daruról mentették a diákokat a kigyulladt épületből
HIRDETÉS
Fáradtan ébred?
Vessen véget a forgolódásnak az AirMax párnával! Rendelje meg
most akciósan!
MAXI tárhelycsomag
15000 MB webtárhely és 15000MB e- mail tárhely extrákkal
32.990Ft + ÁFA /év!

Allergiás?
Anti- allergén AirMax párna, hogy nyugodt éjszakája lehessen!
Most 9990.- !
Ország-világ hírei
Veszélyben az MDF fővárosi listája - Csapody visszalépéssel fenyeget
Dávid Ibolya az országos, Bokros a fővárosi MDF-listát vezeti
Izraeli repülők: Szekeres közös bizottsági ülést javasol
A cikk küldése e-mailbenX Cikk címe:
Sírni volna kedve: elhagyták, mindenét viszik a hitelezők Címzett neve *:
Címzett e-mailcíme *:
Feladó neve *:
Feladó e-mailcíme *:
Üzenet:

A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!
A cikket elküldtük!
Cikk megosztása a közösségi portálokonX Iwiw TwitterFacebookPropeller Del.icio.us
Hozzászólások – eddig 3 hozzászólás érkezett