Már gyártják az iPad klónokat Kínában

Mivel az Apple még nem jelentette be, tervezi-e új készülékének forgalmazását Kínában is, a döntés halogatása a hamisítványok és utánzatok piacának fellendülését eredményezi. A várható érdeklődésre reagálva a kínai gyártók már megkezdték az iPad klónok gyártását.

2010. március 12., 19:37

A brit Telegraph beszámolója szerint a várható nagy érdeklődésre való tekintettel a kínai cégek már megkezdték az Apple februárban bemutatott új készülékének, az iPad klónjainak gyártását. A hírek szerint ezeken az Apple-rivális Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 7 fut majd.

Mivel az amerikai gyártó nem jelentette még be, hogy tervezi-e az iPad forgalmazását az ázsiai országban is, a döntés halogatása a hamis és engedély nélkül importált készülékek piacának erősödését eredményezi. A kínai utánzatok gyártása mellett egyes helyi vállalkozások előrendeléseket is felvesznek a fogyasztóktól, számukra a készülékeket olyan országokból tervezik beszerezni, ahol az Apple hivatalosan is értékesíteni fogja a készüléket.


A fogyasztói elektronikai készülékek utánzatai igen népszerűek Kínában, és a keresletnek köszönhetően széles körben elérhetőek a helyi fogyasztók számára. Különösen igaz ez a mobiltelefon-klónok piacára, mivel a kínai készülékgyártók nem csak egyszerűen másolják az eredeti dizájnt, hanem sokszor plusz tartalommal és szolgáltatásokkal is felfejlesztik a készülékeket. Egyes kínai klónok például plusz egy SIM-kártya kezelésére is képesek, míg mások a digitális televízió jeleket is fogni tudják.

Ezek a készülékek hatalmas keresletre találnak a kínai állampolgárok körében, bár a fogyasztók nem mindegyike távozik elégedetten. Az Apple iPhone készüléke alapján készült klón, a SciPhone egyértelműen elnyerte a vásárlók tetszését, míg a BlackBerry mintájára készült BlueBerry Bold annyira hasonló az eredetihez, hogy a vevők könnyedén összekeverik az igazival. Ezekkel szemben a Nokia N95-ös készüléke alapján készült hamisítványok olyan gyenge minőségűre sikerültek, hogy a fogyasztók ezrei fordultak panaszukkal és javításért az eredeti gyártó Nokiához…