Füstölgő pisztoly

1960. május elseje ugyanúgy kezdődött Moszkvában, mint máskor. A Vörös téren megtartották a katonai díszszemlét, a Lenin Mauzóleum előtt elmasíroztak a díszelgő alakulatok, majd megkezdődött a dolgozók felvonulása. A televízióban is látni lehetett, amint a mauzóleum mellvédjén – ahol a párt és a kormány vezetői álltak – egyszer csak megjelenik egy magas rangú katonatiszt, Nyikita Hruscsov füléhez hajol, és referál neki valamiről. Hruscsov arca felragyogott. Hogy miért – akkor még nem tudtuk.

Repülők és rakéták

Négy nappal később az amerikai légügyi és űrkutatási hivatal, a NASA közölte, hogy május 1-jén Törökországtól északra „eltűnt” egy tudományos célokat szolgáló repülőgépük; a pilótája előzetesen jelentette, hogy baj van az oxigénellátó rendszerével, és feltehetőleg ennek következtében elveszítette az eszméletét. Ezt követően a szovjet parlamentben, az éppen ülésező Legfelső Tanácsban Hruscsov bejelentette, hogy szovjet terület fölött lelőttek egy amerikai kémrepülőgépet, részletekről azonban nem beszélt.

A Nagy Kreml Palota sajtópáholyában meglehetős meglepetéssel fogadtuk a hírt, mert noha a Távol-Keleten a szovjet vadászgépek már korábban is lőttek le behatolt amerikai felderítőgépeket, a TASZSZ hírügynökség ezt mindig csak virágnyelven ismerte be: a határsértő repülő „a tenger irányában távozott”.

Washingtonban ezután közölték, hogy az eltűnt gép az időjárást kutatta, amiben értelemszerűen az is benne foglaltatott, hogy a szovjetek barbár módon lelőttek egy békés repülőgépet. Az újságíróknak be is mutattak egy a törzsén NASA feliratot viselő (mint utóbb kiderült: hirtelenjében átfestett) U–2 mintájú gépet azzal, hogy ilyet lőttek most le az oroszok.

Sem azelőtt, sem azóta nem láttam tudósítókat olyan sebességgel és lökdösődve a telefonokhoz rohanni, mint május 7-én, amikor Hruscsov – még mindig a Legfelső Tanács szónoki emelvényéről – rendkívüli bejelentéssel lepte meg a világot. Kaján mosollyal adta elő, hogy a Szverdlovszk közelében hat nappal korábban légvédelmi rakétával lelőtt, az Eisenhower-kormányzat által időjárás-kutatónak nevezett Lockheed U–2 bizonyíthatóan felderítő repülőgép volt: a kémberendezése nagyjából épen, a pilótája élve került a szovjet hatóságok kezére. Ez klasszikus tettenérés volt. Amerikai műszóval: füstölgő pisztoly.

Mint később kiderült, amerikai felderítőgépek már évek óta rendszeresen röpködtek szovjet területek fölött, de több mint húszezer méteres – az akkori szovjet vadászgépek számára elérhetetlen – magasságban. Éppen ezért, presztízsokokból Moszkva inkább hallgatott erről. Közben azonban kifejlesztették a ZRK S–75 mintájú föld-levegő rakétarendszert (amiről viszont az amerikaiak nem tudtak, ezért merték előadni a fedőtörténetet), és május elsején egy ilyen rakéta találta el a U–2-t, leszakította a szárnyát, mire a pilóta kiugrott fülkéjéből, és ejtőernyővel simán földet ért.

Washingtonban nem számítottak erre. Először is, a fedélzeten olyan önmegsemmisítő berendezés volt, amely a pilóta esetleges katapultálása után felrobbantotta volna a gépet. Az amerikai légierő Koreát is megjárt veteránja, a harmincegy éves Francis Gary Powers azonban, aki ekkor már a CIA színeiben repült, nem mert katapultálni: attól tartott, hogy gazdái – tudtán kívül – úgy szabályozták a katapultot, hogy az vele együtt robbantsa a gépet. Másodszor, a pilótát olyan méreggel látták el, amelyet fogságba esésekor észrevétlenül bevehet. Harmadszor, nagy összegű szovjet készpénz is lapult a zsebében arra az esetre, ha földet érése után helyi lakosokat kellene megvesztegetnie, hogy menekülni hagyják. Powers azonban egyik eszközzel sem élt.

A helyzet fokozódik

A gép – később a moszkvai Gorkij-parkban kiállított – roncsai között az oroszok még azokat a U–2 fedélzetéről készített fényképfelvételeket is épen találták meg, majd előhívták, amelyek a Szovjetunió négy rakétakísérleti telepét, egy fontos légibázisát és a Cseljabinszk–65 nevű szupertitkos plutóniumgyárat ábrázolták. Az utóbbinál nagyobb katonai titkuk pedig az oroszoknak nemigen volt. A fényképek alapján ugyanis megközelítő pontossággal ki lehetett számítani a Szovjetunió atomfegyver-gyártási kapacitását.

A bizonyítékok súlya alatt Powers nagyjából mindent bevallott. Elmondta, hogy a pakisztáni Pesavarban működő amerikai légibázisról szállt fel, azzal a feladattal, hogy repülje keresztül és fényképezze végig a fél Szovjetuniót, majd a norvégiai Bodóban szálljon le.

Az ezt megelőző időben a szovjet–amerikai viszony jól alakult. 1959-ben Hruscsov hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban. 1960 őszére várták Dwight D. Eisenhower elnök viszontlátogatását, a Bajkál-tó partján már azt a „vadászlakot” is felépítették, ahol el kívánták szállásolni. Az enyhülést jelezte, hogy május 16-án Párizsban a négy nagyhatalom vezetői csúcsértekezletre jöttek össze. Hruscsov azonban elszámította magát. Úgy gondolta: a történtek után erősödött a pozíciója az amerikai elnökkel szemben. Azt követelte, hogy a kémkedésért, mi több, a hazugságért kérjen tőle bocsánatot. Eisenhower azonban nem volt erre hajlandó, mire a szovjet kormányfő dúlva-fúlva kirohant a tanácskozásról, és hazarepült. A nemzetközi helyzet pedig „tovább fokozódott”.

Szakmai párbeszéd

Powers bírósági tárgyalására augusztusban került sor Moszkvában, a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában. Igazi szovjet monstre per volt, de ezúttal nem koncepciós. A vádlottat nem átkozták, nem alázták meg, ellenkezőleg: a bírósági kihallgatáson az egyik ülnök, egy repülőtábornok – szinte már mint kolléga a kollégával – valósággal szakmai párbeszédbe merült vele. Nemcsak mi hallgattuk ezt értetlenül, hanem a bíróság elnöke is, aki végül egyszerűen leintette az ülnököt.

Kémcsere a hídon

A vádlott (nem erőszakkal kikényszerített) vallomásán túl elegendő tárgyi bizonyíték is állt a vád rendelkezésére. Powerst kémkedés bűntettében marasztalta el és ítélte tízévi szabadságvesztésre a katonai bíróság. Ebből másfelet leült a vlagyimiri börtönben, majd 1962. február 11-én a berlini Glienicke hídon kicserélték az addig az Egyesült Államokban büntetését töltő, Rudolf Abel néven elhíresült Willi Fischer szovjet mesterkémre.

Powers ellen odahaza vizsgálat indult, amely végül tisztázta. Egy ideig a Lockheed cégnél dolgozott berepülőpilótaként, majd egy kaliforniai tévéállomás helikopteres riportere lett. 1977. augusztus 1-jén helikopterével lezuhant, életét vesztette. Washingtonban, az arlingtoni katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.