Durva napviharok várhatóak

A közeljövőben aktívabbá válik a Nap és ennek káros következményei is lehetnek mindennapi életünkre, itt a Földön. Az Egyesült Államokban a héten gyűltek össze a naptevékenységet kutató csillagászok, hogy megvitassák, miként lehetne felkészülni a közelgő napviharokra és megvédeni a műholdakat és más létfontosságú távközlési rendszereket a fokozott naptevékenységtől.

2010. június 10., 11:07

Az internetes szabadlexikon szerint egy erősebb napvihar megzavarja a navigációs és hírközlő műholdak működését, bizonyos repülőjáratokat, valamint korlátozhatja a GPS-t, a nemzetközi banki műveleteket vagy akár a mobiltelefonok használatát is. A napvihar hatással van a pólusok közelében haladó repülőgépek navigációs műszereire, rádiós kommunikációjára, személyzetére és utasaira is.

„A Nap mostanában ébredezik egy hosszan tartó szendergésből, így a következő néhány évben magasabb fokú naptevékenységre kell számítanunk” – mondta a Space.com szakportálnak Richard Fisher, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) heliofizikai részlegének vezetője. „Technológiai civilizációnk pedig roppant érzékennyé vált napviharokra. Erre kell most valamilyen megoldást találnunk.”

Fischer és más szakértők a Space Weather Enterprise Forum elnevezésű konferencián, Washingtonban vitatták meg a kérdést.

Rossz hír a kütyüknek

A XXI. századi ember már mindennapi élete során is roppant mértékben függ a különféle high-tech rendszerektől. A legfejlettebb elektromos hálózatokat, a műholdas helymeghatározást, a légiközlekedést, a pénzügyi szolgáltatásokat, de még a rádióforgalmazást is megzavarhatja az erős naptevékenység.


Az amerikai tudományos akadémia 2008-as, a naptevékenység gazdasági életre gyakorolt hatását vizsgáló jelentése szerint egy különösen erős napvihar hússzor akkora kárt okozhat, mint a 2005-ös Katrina hurrikán. A Katrinát egyébként az Egyesült Államokat valaha sújtó öt legpusztítóbb természeti katasztrófa között tartják számon.

Szerencsére ezen károk jó része elkerülhető, vagy minimalizálható, ha az érzékeny elektronikai rendszerek működtetői előre tudják, mikor érkezik a napvihar.

„Az űrbéli időjárás-előrejelzés még gyermekcipőben jár, de az elmúlt időszakban rohamosan fejlődött” – mondta Thomas Bogdan, a légköri és tengeri időjárást kutató amerikai ügynökség (NOAA) igazgatója.

A NASA már sikeresen csillagkörüli pályára állított két űreszközt a Nap két átellenes oldalán. A STEREO névre hallgató mérőeszközök együttesen a Nap felületének kilencven százalékát képesek szemmel tartani. A Napot egyébként tucatnyi műhold, távcső és egyéb eszköz kíséri figyelemmel a Földről és az űrből egyaránt.

„Azt hiszem, egy új korszak küszöbén állunk, ahol az űrben tapasztalható időjárási viszonyok éppen olyan fontosak a mindennapi életünkben, mint a földi időjárás” – vélekedett Richard Fisher.

(AP/Yahoo! News/Space.com/Nasa.gov/Wikipédia)