Az iskola vagy a szülő neveljen?

A szülők arra hivatkoznak, hogy a gyermeküknek azért kell iskolába járniuk, hogy ott tanítsák és neveljék őket. A pedagógusok pedig azt mondják, hogy a nevelés csak egy része a feladatuknak, és az alapvető hiányosságokat nem tudják pótolni. Sok szülő ott téved, hogy azt hiszi, az iskolán kívül a gyermeknek már nincs szüksége nevelésre.

Ez a probléma már nem új keletű, gyakoriak emiatt a szülő és a pedagógus közti konfliktusok.

A szülő álláspontja szerint a gyerekét a megfelelő pedagógusnak kell megtanítania írni, olvasni, számolni, és az évek haladtával minden összetettebb feladatot elvégezni. Gyakran összemosódik nála, hogy a gyermek nevelése nem csupán az iskolaidőre korlátozódik, azaz nem 7-től délután 4-ig tart, hanem otthon is folytatódnia kell. A szülő felemeli a szavát, ha a gyermek lelkivilága valami miatt megsérülni látszik, és feltétel nélkül hisz kisiskolás esetleg kamasz gyermekének, mikor a lurkó azt állítja, hogy a tanár néni megalázta őt, adott neki egy „hatalmas” pofont, jog nélkül írt be neki egyest… Mert a jogok ugye a diákot is megilletik, a szülőt is, de a tanárnak egyre kevesebb van belőle…

Tegyük helyére a dolgokat. A tanár feladata az oktatás, hogy a nebuló a megfelelő információk tulajdonában nekiindulhasson az oktatás következő szintjének, vagy esetleg már a nagybetűs életnek. A nevelés pedig oly mértékben feladata, hogy a megfelelő alapokkal iskolába engedett diák útját egyengesse, amíg az iskola területén tartózkodik.

A tanárnak 20-30, néha több diákra kell figyelnie minden órán, ennyi gyerekért felelős. Mindegyik gyerekkel foglalkoznia kell, és naponta akár 6 órát is tart különböző osztályokban. Ráadásul nem tudja minden gyermeknek megtanítani azokat az értékeket, melyeket a szülőnek kellene, hisz nem saját gyermekei ezek a tanulók. A szülőnek, csupán saját gyermekére/gyermekeire kellene, hogy figyeljen, de azt sem teszi, mondván erre van a pedagógus.

Az írás folytatását az