Az amerikai hadsereget is érdekli a magyar találmány

Számos egyetem, sőt az Egyesült Államok hadseregének egyik kutatóintézete is vásárolt már a magyar fejlesztésű nyomásérzékelő eszközből.

2010. április 20., 14:10

Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara (PPKE ITK) több éve közösen fejleszt egy olyan újfajta tapintásérzékelőt, amely a felületre merőleges nyomás mellett a felülettel párhuzamos, úgynevezett nyíróerőket is mérni tudja. Nyomásérzékelőből számtalan létezik, de a legtöbb típus, mint ahogyan a laptopok „érintőpadjai” is, csak a normál erőkre érzékeny.

A találmányt számtalan területen lehet felhasználni, de a készítők és a piaci szereplők még keresik, hogy milyen alkalmazás hozza majd meg az eszköz számára az áttörést – olvasható az MTA honlapján.

- Az egyik ilyen terület az orvostudomány lehet, amelyben jelenleg is egyre nagyobb teret nyernek a beavatkozás nélküli, nem roncsoló vizsgálatok. Ha a nyomásérzékelőt egy katéterre helyezzük, feltérképezhető vele a különböző elváltozások, daganatok keménysége – mondta a találmányról Szolgay Péter, a PPKE tanszékvezetője, az MTA doktora. Hozzátette, hogy az ipari alkalmazások területén is számos lehetőség áll az eszköz előtt.

- Már vannak visszatérő vevőink is, egy szingapúri biomechanikai kutatóintézet egy robotkéz fejlesztéséhez használja az érzékelőket, Svájcban pedig egy virtuális valósággal kapcsolatos projekt során egy kesztyűbe építették a terméket – mesélte az mta.hu-nak Kis Attila, a TactoLogic Kft. igazgatója. Elmondta, hogy az eszközből vásárolt az Egyesült Államok hadseregének rehabilitációs technológiáit is fejlesztő DARPA. Lehetséges, hogy a háborúban megsérült katonák művégtagjaiba építik majd be az eszközöket, de az amerikai szervezet nem szolgáltathat információkat a kutatások részleteiről.