Átadják a megújult Árpád-fürdőt

Ma adják át Székesfehérváron a megújult Árpád-fürdőt. A szecessziós műemlék épület egyre romló állapota miatt sokáig a belváros egyik szégyenfoltja volt – írja a

2010. március 11., 06:02

Több mint másfél évtizeden keresztül állt üresen – és egyre rosszabb állapotban – a székesfehérvári Árpád-fürdő, hiszen a szecessziós műemlék az új városi uszoda felépülése miatt elveszítette korábbi funkcióját. A tulajdonos Készpénz Zrt. 2004-ben vásárolta meg az épületet (a mellette álló Árpád-szállóval együtt), a felújítás két évvel ezelőtt kezdődött el. A helyreállításra és korszerűsítésre több mint 900 millió forintot költött el a cég.

Ugyan a fürdő épülete műemlék, értékes leleteket rejtett alatta a föld is. A beruházást megelőző, öt évvel ezelőtti régészeti feltárásnál másfél tucat kutatóárkot nyitottak a szakemberek, s már az őskortól kezdve találtak leleteket.

Előkerültek a római- és az Árpád-kor emlékei, valamint a középkori Székesfehérvárt védő egykori városfal maradványa. A török kori életről mázas tál töredékek és teáskanna árulkodott. A feltárás során XIX. században a telken álló épület alapfalaira is rábukkantak a szakemberek.

A ma álló Árpád-fürdő a huszadik század elején épült közfürdőnek, s 1905-ben nyitották meg a székesfehérváriak előtt. Medencéit az Árpád-forrás szénsavas vize táplálta. A húszas években bővítették ki az Árpád-szállóval, a távhőszolgáltatásra a negyvenes évek második felében kapcsolták rá.

A felújított épület egyik éke a korhűen helyreállított kabinsor – ami behatárolja a viszonylag kis alapterületű fürdő befogadóképességét is. „Elméletileg 130 ember férne el a fürdőben, azonban csak hatvan darab kabin van. Így ha az együtt érkezők egy kabint is használnak, legföljebb száz vendéget tudunk majd fogadni egyszerre” – mondta el a tulajdonos Készpénz Zrt. ügyvezető igazgatója a műemlékem.hu-nak.

Förhécz Imre hozzátette: a torlódás elkerülésére azt tervezik, hogy honlapot nyitnak a fürdőnek, amelyen percről percre nyomon lehet követni, hogy hány szabad kabin van, illetve telefonon is lehet majd belépőt foglalni.

Képgaléria a megújult műemlék fürdőről a műemlékem.hu magazinjában

http://www.muemlekem.hu/magazin