2015. május 9., 18:52

Az utóbbi évtizedekben mintha kettesével szedték volna a lépcsőfokokat az autógyártók, hiszen az újonnan bemutatott modellek egyre tágasabbak, nagyobbak és ezzel együtt bizony nehezebbek is lettek, amihez természetesen erősebb motorok szükségeltettek. Ma már egészen más elvek szerint készülnek a modern típusok, amelyek könnyebbek és takarékosabbak is, mint az elődeik. Lapunk összeállítása rávilágít arra, hogy a könnyűszerkezetes karosszériák, az egyre kisebb méretű turbómotorok és a hatékonyságnövelő technológiák mellett más téren is fejlődnek az autók. Az okostelefon integrálásával szórakoztatnak és navigálnak, valamint különböző radaros és kamerás vezetéstámogató rendszerekkel vigyáznak az utasokra akkor is, amikor a vezető éppen nem az útra figyel.

2015. május 8., 08:03

Az előrejelzéseknek megfelelően, közép-európai idő szerint péntek hajnalban megsemmisült az űrben a napokkal ezelőtt irányíthatatlanná vált az orosz Progressz teherűrhajó – közölte az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz.

2015. május 4., 15:45

A gluténérzékenység a búza egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység. Emellett még az árpában lévő hordein és a rozsban található secalin is tüneteket okozhat. A zab avenin fehérjéje azonban a betegek többségénél nem váltja ki az autoimmun reakciót, így a gluténtól garantáltan mentes zab kis mennyiségben fogyasztható a gluténérzékenyek többségénél.

2015. május 4., 15:20

Ugyan az anyajegyek többsége ártalmatlan „szépségpötty”, némelyek veszélyesek lehetnek: bőrrák (melanóma) alakulhat ki belőlük. Érdemes időről időre – főleg a nyári napozás előtt – megvizsgáltatni anyajegyeinket.

2015. május 4., 14:59

Hetven évvel ezelőtt, 1945. április 30-án, amikor a Berlint ostromló szovjet csapatok már megközelítették a Birodalmi Kancellária épületét, Adolf Hitler öngyilkos lett. Legalábbis ez az általánosan elfogadott, legvalószínűbb adat a haláláról. Máig is születnek azonban a Führer megmeneküléséről egymásnak ellentmondó, feltehetően a legendák világába tartozó teóriák, sőt nemrég napvilágot látott egy újabb dokumentum is, igaz, csak a holtteste hányatott sorsáról.

2015. május 1., 16:56

Egy magyar feltaláló nem csak szmogtól szabadítaná meg a városlakókat, de egyben esti utcai fényt is biztosítana esztétikus viráglámpájával. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, Horváth Péter olyan lámpát tervezett, amelynek egyik szára képes teljes egészében elnyelni a szennyezett levegőt.

2015. április 27., 12:00

Az elmúlt húsz évben megduplázódott az allergiások száma Magyarországon, jelenleg a lakosság negyedénél mutatható ki valamilyen túlérzékenységi tünet. Az allergia a környező országokban élőket sem kíméli, van, ahol még magasabb a betegek aránya. Prof. Nékám Kristóf, a Budai Allergiaközpont allergológusa, a Magyar Allergia Szövetség elnöke a megelőzésről és kezelésről nyilatkozott.

2015. április 27., 11:12

Megszületett. Halleluja! Megszületett annyi év meddő várakozás és vágyódás után a NER kormányának legújabb nemzeti konzultációja. Mint eddig is megannyi fontos, a nemzet életét és sorsát alapjaiban befolyásoló kérdésről.

2015. április 27., 10:45

A brit The Guardian című lap egy cikke pedagógusoknak ad tanácsot: hogyan maradjanak testben és lélekben egészségesek egész héten át. Nekik ugyanis – érvel a szerző, ahhoz, hogy a rájuk bízott gyerekekről jól tudjanak gondoskodni, hogy őket megfelelően tudják tanítani, a saját jóllétüket sem lenne szabad elhanyagolni.

2015. április 21., 10:50

A köszvény leggyakrabban a középkorú férfiakat érinti, és több tényező is hajlamosít a betegség kialakulására – mondta a 168 Óra Praxis rovatának dr. Rojkovich Bernadette reumatológus. A Budai Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint a rendelkezésre álló gyógyszerek ugyan nem gyógyítják a betegséget, de az ízületi gyulladást gyógyszeresen jól lehet kezelni, és a rohamok kialakulását is meg lehet előzni.

2015. április 14., 07:02

Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet.