Minden androidosnak nagyon kell most figyelni, ezzel a csalással ugyanis súlyos pénzeket ránthatnak le a bankszámláikról.
A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
2023. március 9., 14:51
Az Európai Űrügynökség (ESA) által szervezett találkozón a világ űrszervezeteinek tagjai egyetértettek abban, hogy szükség van egy megfelelő holdi időzóna bevezetésére – egy nemzetközileg elfogadott, közös holdi referenciaidőre, amelyet minden jövőbeli küldetés használhat a kommunikáció és a navigáció megkönnyítésére.
2023. március 8., 16:16
A máj által termelt FGF21 hormon lehet a megoldás az alkoholmérgezésben szenvedőknek.
2023. március 8., 14:24
Az előnyelv akár csaknem kétmillió éve, a nagyvadak tetemeinek csoportos vadászata közben is kialakulhatott – állapították meg legújabb vizsgálatuk során az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai, akik Szathmáry Eörs evolúcióbiológus vezetésével számítógéppel szimulálták a nyelvet megelőző protonyelvi képesség evolúcióját.
2023. március 8., 13:12
2020 óta érezhető a törekvés, hogy a korábban egy platformon működő Facebook és Messenger alkalmazásokat ismét egy felületre helyezzék, a szolgáltató ugyanis a Messenger használatához kötelezővé tette a Facebook profil létrehozását is. A Meta most hivatalosan is bejelentette, hogy újraegyesítik a két platformot.
2023. március 8., 10:38
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése egyre nagyobb a munka világában, viszont a MelonApp mesterséges intelligencia vezető kutatója szerint nem fogják kiváltani az emberek munkáját, ugyanis a döntést mindig nekik kell hozniuk.
2023. március 7., 08:08
Nem tudni, hogy a főleg németjuhász-keverékekből álló csernobili kóborkutya-populáció eltérése a többi kutyától a sugrászennyezésnek vagy az elszigeteltségnek köszönhető, mindenesetre markáns.
2023. március 6., 14:05
Csütörtöktől újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói; a következő hónapokban többek között Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják, tájékoztatott a Google Magyarország az MTI-nek küldött közleményében.
2023. március 4., 11:28
Már csak négy magyar versenyzik azért, hogy egy harminc napos kutatási misszión vehessen részt a Nemzetközi Űrállomáson.
2023. március 4., 07:27
Régészek jó állapotban megmaradt fűszereket találtak egy több mint ötszáz éve elsüllyedt hajóban a Balti-Tengeren.
2023. március 3., 21:23
Újabb intő jel, amire érdemes lenne odafigyelni a műanyagok túltermelésénél.
2023. március 3., 20:49
Először csak húsáért és a tejéért volt jó a ló, aztán már szekér elé és ember alá is kellett.
2023. március 3., 09:21
Arab és orosz űrhajós is volt a SpaceX űrkapszulájának fedélzetén.
2023. március 2., 20:42
Hazánkban egyedülálló ritkaságok, krokodilfarkú bütykösgyíkok érkeztek a bécsi állatkertből a debreceni Nagyerdőbe.
2023. március 2., 16:33
Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – írta friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation).
2023. március 1., 13:02
Már több mint 1,2 millió vetőmagmintát őriznek a 15 éve létesült „ítéletnapi vetőmagbankban”.
2023. március 1., 12:31
A legkorábbi beporzó rovarokat fedezhették fel orosz tudósok, akik szerint az eddig véltnél mintegy 120 millió évvel korábban, 280 évvel ezelőtt is éltek már pollennel borított rovarok a Földön.
2023. március 1., 12:19
Itt a lehetőség, hogy a horgászok is hozzátegyenek a vizes élőhelyek védelméhez.
2023. február 28., 11:00
A világon ez az első vizsgálat, amely kizárólag az első trimeszterben elkapott influenza szövődményeit vizsgálja. Összesen 85 855 szülés adatait hasonlították össze, 20-45 éves korú nők esetében.