Székkel verekedtek egy VIII. kerületi kocsmában, egy ember életveszélyesen megsérült

A két sértett súlyos sérüléseket szenvedett, az egyikük életveszélyes állapotban került kórházba.

2023. augusztus 15., 11:57

Szerző:

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik tavaly februárban, egy VIII. kerületi sörözőben, szóváltást követően bántalmaztak két másik vendéget, az egyik sértett ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a vádlottak 2022. február 2-án este egy VIII. kerületi sörözőben italoztak. Egyikük törzsvendégként a pultnál ülve sportközvetítést nézett, a másik vádlott pedig az egyik asztalánál ült a barátjával.

Egy másik asztalnál italozott és beszélgetett a két sértett is, akik az este folyamán szóváltásba keveredtek az asztalnál ülő vádlottal és annak barátjával. A szóváltás addig fajult, hogy a vádlott felállt az asztaltól, majd felvett egy széket és azt az egyik sértett feje irányába lendítette, a férfi azonban mindkét kezét maga elé tartva védekezett, majd rámarkolt a szék lábára, ezzel megakadályozva az ismételt támadást. A másik sértett mindeközben a vádlott háta mögött állt, és onnan igyekezett őt visszahúzni, így végül sikerült a széket kivenniük a támadó kezéből.

A másik vádlott a történteket a pult mellől figyelte, ám ekkor szitkozódva odament hozzájuk, és megpróbálta a széket elvenni a sértettől, de azt a férfi erősen fogta és nem engedte el, miközben próbálta a vádlottat nyugalomra inteni. Ekkor azonban a vádlott rátámadt, ennek során ököllel, többször megütötte a sértettet a fején, aki eközben folyamatosan hátrált és védekezni próbált. A másik sértett ekkor megpróbálta hátulról lefogni a támadót, aminek következtében mindketten egyensúlyukat vesztették és elestek.

Az előbbi székes támadó ekkor felkapott egy újabb széket, és azzal a mellette álló sértett fejére sújtott, aminek hatására ő is a földre zuhant. Ezzel egyidejűleg a másik vádlott tovább bántalmazta a korábban vele együtt földre került sértettet, a vádlott-társa pedig a kezében tartott székkel ennek a sértettnek a fejét is megütötte, olyan erővel, hogy a szék lába kitört. Az időközben értesített rendőrök az egyik vádlottat még a helyszínen elfogták, az ugyancsak a mentők pedig a sértetteket kórházba szállították.

A vádlottak bántalmazása következtében az egyik sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, az életét kizárólag a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A súlyos sérülések kialakulásának reális lehetősége a másik sértett esetében is fennállt, annak elmaradása a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a két bántalmazót életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Az esetről felvétel is készült, melyen az látható, ahogyan az asztaloknál ülő vádlott felkapja a széket, és az egyik sértettre támad.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton/168.hu)