Fordulat a Madeleine McCann-ügyben: döntött a bíróság a legfőbb gyanúsítottról

Nem találták bűnösnek a Madeleine McCann-ügy legfőbb gyanúsítottját, ami azt jelenti, hogy akár már jövőre elhagyhatja a börtönt.

2024. október 8., 13:08

Szerző:

Christian Brücknert a német rendőrség 2020 júniusában nevezte meg a Madeleine McCann-ügy legfőbb gyanúsítottjának. A 47 éves férfi ellen azóta ebben az ügyben nem emeltek vádat, kedden azonban ítéletet hirdettek más ügyekkel kapcsolatban, a férfit minden vádpontban ártatlannak találták, számolt be az esetről a BBC.

Évek óta nyomoznak a Madeleine McCann-ügyben

Madeleine McCann 2007-ben tűnt el egy családi nyaralás során Portugáliában. A hároméves kislány a szüleivel és a testvéreivel az Algarve régióban található Praia da Luzban nyaralt. Egy este a szülők a szállásuk közelében lévő étteremben vacsoráztak a barátaikkal, miközben a gyerekek aludtak. A szülők beszámolói szerint rendszeresen ellenőrizték az gyerekeket, a kislány a portugál rendőrség feltételezései szerint este 9 és 10 között tűnhetett el.

A kislányt hajnalig kereste a családja és az épületkomplexum személyzete, miközben értesítették a rendőrséget is. Az ügy nagyon hamar nemzetközi nyilvánosságot kapott, az évek során több személyt is gyanúsított a rendőrség, többek között Madeleine McCann édesanyját, Kate McCannt.

2020 júniusában a német rendőrség egy újabb személyt nevezett meg, akiről úgy vélték, köze lehetett a kislány eltűnéséhez. A német férfi 1995 és 2007 Algarve tartományban élt, ahol Madeleine McCann is eltűnt. A kiszivárgott bírósági iratok alapján a 47 éves férfi az említett időszakban több szállodát és nyaralót is kifosztott, emellett útleveleket hamisított, és még üzemanyagot is lopott. Brückner Praia da Luzban tartózkodott azon az estén, amikor a kislány eltűnt. 19 óra 32 perckor fogadott hívást a telefonján, ami 20 óra 2 percig tartott. Nem sokkal később Madeleine-nek nyoma veszett. A német rendőrség 2 évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta a telefonszámokat, mivel szerintük a hívó fél fontos információkat tudhat. Arról azonban nem közöltek információkat, megtalálták-e a keresett személyt.

Felmentették a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottját

A férfit nemi erőszakkal és két gyermekkel való szexuális visszaéléssel vádolták, amelyeket 2000 és 2017 között követett el Portugáliában. Christian Brückner jelenleg is börtönben van, és a nemi erőszakért kiszabott büntetését tölti, ami 2025 szeptemberéig tart.

Christian Brücknert nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolták, a férfi azzal védekezett, hogy nincs ellene kellő bizonyíték. Ügyvédje, Friedrich Fülscher az ítélethirdetést megelőzően arról beszélt, szerinte az egyetlen helyes döntés az, ha a védencét felmentik, mivel az állítólagos áldozatokat sosem sikerült azonosítani. A mostani esetek függetlenek azoktól, amelyekért korábban már elítélték.

Az ügyészség kérheti, hogy a férfi a szabadulás után maradjon előzetes letartóztatásban, ám nem biztos, hogy ennek a kérésnek eleget fognak tenni.

 

(Kiemelt kép: CLEMENS BILAN / DDP / ddp images via AFP)