Bizonyítékai vannak a német ügyészségnek arról, hogy Madeleine McCann már nem él – kutakat vizsgálnak át a holtteste után
A 2007-ben eltűnt Madeleine McCann szüleivel azt közölte a német ügyészség, hogy
a kislány kézzelfogható bizonyítékok szerint már nem él.
Hans Christian Wolters ugyanakkor a nyomozás érdekeire hivatkozva nem osztja meg, pontosan mik ezek. Ezek annyira titkosak, hogy még a brit és portugál kollégáival sem közölte -írja a Sky News.
Pár hete jelentették be a német hatóságok, Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják a 2007-ben eltűnt brit kislány ügyének új szereplőjét:
A közlemény szerint a gyanúsított egy szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt többször elítélt 43 éves férfi, aki jelenleg is hosszú szabadságvesztését tölti egy tettéért, amely független a brit kislány ügyétől.
Madeleine McCann egy portugáliai üdülőhelyen, Praia da Luzban tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A német gyanúsított 1995 és 2007 között megszakításokkal a térségben, Algarve régióban élt, néhány évig éppen Praia da Luz és a következő nagyobb település, Lagos között lakott egy házban. Voltak alkalmi munkái, de főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát, a többi között kábítószerrel kereskedett és
betört szállodákba, apartmanokba.
A férfi ellen a braunschweigi ügyészség rendelt el nyomozást a Madeleine McCann-ügyben. A nyomozást a szövetségi bűnügyi hivatal folytatja brit és portugál társszervekkel együttműködve.
Madeleine McCannt az eltűnése óta eltelt 13 évben Marokkótól Belgiumon, Svédországon, Kanadán és Dubajon át Ausztráliáig a világ szinte minden pontján látni vélték, de sehol nem akadtak a nyomára.
A szülők által létrehozott alapítvány rendszeresen közzétesz számítógépes eljárással "öregített", fotóhű portrékat arról, hogy Madeleine a kora haladtával éppen hogy nézhet ki, de eddig ez sem vezetett eredményre. Ügyében a német férfi meggyanúsítása az első komoly fejlemény, amióta a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket gyanúsítottá nyilvánította, majd a gyanúsítást egy évvel később - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldotta.