Gyógyszertárba menet felgyújtotta a búzatáblát

Egy traktorosnak és a tűzoltóknak köszönhető, hogy nem lett nagyobb kár.

2023. június 26., 11:36

Szerző:

A Kaposvári Járási Ügyészség közveszély okozás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a céltalan gyújtogatásával több mint nyolcszázezer forint kárt okozott, hathatós emberi beavatkozás hiányában azonban az egész búzatáblát, illetve a környező mezőgazdasági területeket is veszélybe sodorta volna – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi 2021 júliusában gyalog indult gyógyszertárba Lengyeltótiban, útközben pedig egy szántóföld mellett haladt el. A vádlott ekkor minden ok nélkül elhatározta, hogy az elvetett búzát felégeti, ezért azt két, egymástól körülbelül harminc méterre lévő helyen a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta.

Mivel a tűz a száraz aljnövényzeten keresztül gyorsan terjedt, a vádlott megijedt és sietősen távozott a helyszínről.

A felszálló füstöt észlelve a helyszínre érkezett egy traktoros, aki a tűzzel érintett területet körbetárcsázva megakadályozta a lángok továbbterjedését, a katasztrófavédelem munkatársai pedig nem sokkal később eloltották a tüzet.

A gyújtogatás következtében több mint kéthektárnyi terület kapott lángra, oltás hiányában azonban az egész búzatábla leégett volna, és fennállt a lehetősége annak is, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos területekre.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(Fotó: Somogy Vármegyei Főügyészség)