Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
2016. május 31., 11:54
Hatalmas sikerrel mutatták be az Oscar-díjas Shrek-rajzfilm musicalváltozatát a Papp László Sportarénában.
2016. május 31., 11:26
Esettanulmányok kegyes és kegyetlen nőkről, sztárokról, arisztokratákról és megesett cselédlányokról, írónőkről, akik úri férjet tudtak a hátuk mögött, színésznőkről, akik gondosan kiíratták a színlapra a férjezett nevüket is, hátha így rövidebb árnyék jár a nyomukban.
2016. május 31., 06:46
Az osztrák Friedensreich Hundertwasser (1928–2000) és a japán Haszegava Soicsi grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban szerdán Kelet és Nyugat címmel.
2016. május 30., 18:58
A hasnyálmirigyrákban szenvedő író a Szent László Kórházból üzent állapotáról. Jelképes értelmű matematikai levezetéssel tudatta írótársaival és a közönséggel, hogy nem tud részt venni egy hétvégi felolvasáson.
2016. május 30., 16:51
Ha vannak, miért nincsenek magyar mecénások? Hogyan működött a kulturális támogatás a Horthy-rendszerben s miként Aczél György idejében? És ma? Egyáltalán: a piac eltarthatná-e most a honi szellemi életet? Szilágyi Ákos esztéta például azt mondja a 168 Órának: nagyszabású értelmiségi összefogásra van szükség.
2016. május 30., 12:52
Hosszú gyerekkor nem jutott Krisztinának. Már hatévesen rászakadt egy ország gondja. Apja, a birodalomépítő II. Gusztáv Adolf a harmincéves háború lützeni csatájában elesett (rövidlátó volt, és a füstben, porban odakeveredett az ellenséges lovasok közé, akik fölkoncolták, kirabolták, levetkőztették, és tetemét ott hagyták összetaposva).
2016. május 28., 08:15
Nem fogom újra megnézni Almodóvar egyik korai filmjét, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén címűt, és ezzel szerintem mindhárman jól járunk: a film is, én is és a Budapesti Operettszínház legutóbbi bemutatója, a Nők az idegösszeomlás szélén című musical is.
2016. május 26., 15:57
Több mint tíz évig voltam intercityoktató. Aki azt gondolja most, hogy ez valami, a MÁV-val kapcsolatos elfoglaltság, az boldog ember, és nem ismeri a magyar felsőoktatás sötét belvilágát. Jobb is úgy. Aki meg tudja, hogy az intercityoktató nem az intercityket tanította kanyarodni, vagy arra, amihez végül a legjobban értettek – késni –, annak úgy sem kell magyarázni.
2016. május 26., 15:23
Kende János korábban elfogadta a felkérést az NKA Filmművészeti Kollégiumának kuratóriumi tagságára, de amikor megtudta, hogy semmilyen támogatást nem lesz jogosult adni a kuratórium, lemondott a tagságról.
2016. május 26., 14:40
A Kultkikötő, Magyarország egyik legjelentősebb kulturális fesztiválja június 24-étől indul a Balaton déli partján. Az idén tizenegy éves programsorozat két hónapon át három helyszínen – Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen – több mint kétszáz programmal, ősbemutatókkal, zenés és prózai színházi bemutatókkal, táncelőadásokkal, családi programokkal, kertmozival, kiállításokkal és borkóstolással várja a kulturális kikapcsolódásra vágyókat.
2016. május 25., 17:34
Lengyel Gábor több műfajt egyesített (kevert össze) különös regényében. Legalább egy krimi, egy szerelmes regény, egy társadalmi dráma és egy filozófiai esszéregény egységesül ebben a kötetben.
2016. május 25., 13:45
Egyöntetű kritikai elismerés övezte néhány hónapja a Haramiák Pesti Színház-beli bemutatóját: voltak, akik a magyar teátrumi kultúrában is jelentős mérföldkövet láttak, amikor az előadást nézték, de hogy a Vígszínház mindenképpen új fejezethez érkezett, abban senki sem kételkedett.
2016. május 25., 13:18
Kevés szomorúbb dolog van (van azért, tegyük hozzá) múzeumi körökben, mint az Iparművészeti Múzeum közelmúltjának és jelenének története. A szemünk előtt rogyott térdre ez a patinás intézmény, a szemünk előtt mállott szét ez a csodálatos épület, és a kilábalásnak nemigen látszik esélye. Pedig a múzeum igazi ékköve lehetne a magyar kultúrának, mint ahogy volt is oly sokáig. S még ma is csodás kincseket őriz, csak éppen már arra sincs ereje, hogy többé-kevésbé épségben megőrizze őket.
2016. május 25., 10:02
Az önreflexió, saját magunk elfogadásának hiánya, a családszerzés vagy elvesztése, a múlttól való elválás – meglepő témák ezek egy szuperhősfilmhez, pedig ez jellemezi az X-Men-részeket már a kétezres, legelső film óta. Mégis, ezek a korábban már többször is fellelhető témák még soha nem voltak ennyire hangsúlyosak, mint az X-Men: Apokalipszisben.
2016. május 25., 08:25
Május elején nyitotta meg új budapesti központját a Hamvas Béla hagyatékát és szellemi örökségét gondozó Hamvas Alapítvány az V. kerületi Szalay utca 2-ben.
2016. május 24., 10:30
Számos magas leütést, tíz-, sőt hússzoros áremelkedést is hozott a BÁV 68. művészeti aukciója, amelyen több száz ékszer, festmény és műtárgy került kalapács alá. A legtöbbet egy Egry József-képért fizettek.
2016. május 23., 20:23
A Fővárosi Közgyűlés jelentős forrásmegvonása miatt a Budapesti Fesztiválzenekar nem tudja megtartani 2016. október 29-30-31-i koncertjeit, melyeken Dmitrij Kitajenko vezényelt volna, Lilya Zilberstein közreműködésével.