Béres Attila családját megfigyelte a Securitate: Még a lakáskulcsát is ellopták
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Béres Attila 1971-ben született Marosvásárhelyen, 1999-ben költözött Budapestre és 2015 óta dolgozik a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatójaként. Annak idején, még a ’80-as években az édesanyja tanárként dolgozott egy iskolában, az édesapja pedig dr. Béres András filozófus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktora, címzetes rektora. Őt a rendszerváltás előtti időkben megfigyelte a román titkosszolgálat, a Securitate. Erre az időszakra visszaemlékezve Béres Attila azt meséli, hogy róla szintén készültek jelentések, pedig még csak gyerek volt:
„Van egy ilyen feljegyzés, ami tényszerűen nem igaz, hogy én a játszótéren szidom a románokat, és a román gyerekekkel verekszem. Ez tényszerűen nem igaz, a legjobb barátaim román gyerekek voltak. De a lényeg, hogy apukám megfigyelése okán próbálták így is hitelteleníteni őt.”
Béres Attila szintén elmeséli, hogy amíg ő tornaórán volt, addig hogyan lopták ki a titkosszolgálat ügynökei az iskolatáskájából a lakáskulcsot, sőt, a megfigyelés mellett fizikai bántalmazásra is sor kerülhetett. Béres Attila édesapjának megvan otthon az az ezer oldalból álló megfigyelési irat, ami annak idején a családról készült. Ezt nem mutatja meg a fiának, de kiderül belőle, hogy ki jelentett Béresékről a titkosszolgálatnak – az egykori besúgó ma is él.
Béres Attila gyerekként szembesült a verésekkel
A megfigyelés mellett azonban fizikai bántalmazásra is sor került. Béres Attila a következőkről számol be:
„1983-ban volt az, amikor először láttam annak a következményét, hogy mit jelent az, hogy ilyen furcsa az apukám és az anyukám – amikor kék szemmel jött haza anyukám. [...] Megüthették – nem tudom, nem mondta el azóta sem. Akkor ballagott az osztálya az iskolában, mint osztályfőnöknek, és székhely ruhákban ballagtak a gyerekek. Nem az ő ötlete volt, hanem a gyerekek lázadása, de ez kiverte a biztosítékot.”
Édesapjának megvan otthon a 11 ezer oldalból álló megfigyelési irat, ami a családról készült. Ezt nem mutatja meg a fiának, de kiderül belőle, hogy ki jelentett Béresékről a titkosszolgálatnak – az egykori besúgó ma is él.
Béres Attila bedobta magát, de mibe is?
A fentiekből kitűnik, hogy Béres Attila családja milyen körülmények között élt a ’80-as években Marosvásárhelyen. Hiszen a Dobd be magad! portréműsornak pontosan ez a lényege: hogy a meghívott vendégek történeteket osszanak meg a gyerekkorukról, kifejezzék az érzelmeiket, és beszéljenek arról is, szoktak-e feszültséglevezetés céljából játszani. A műsor során kiderül róluk, hogy mennyire kudarctűrők, van-e bennük versenyszellem, és hogy csapatjátékosok-e vagy inkább egyedül küzdenek meg a problémákkal.
A Dobd be magad! vendégei olyan dolgokat is megosztanak a saját életútjukkal kapcsolatban, amelyekről ritkán beszélnek a nyilvánosság előtt. S hogy mik ezek pontosan? Az életük taktikája és annak esetleges kudarcai, a szabálykövetési képességük és feszültségük kifejezése, a konfliktusokban való szerepük.
Összességében a Dobd be magad! egy olyan életútutazás, amely elkalauzol bennünket a műsor vendégeinek élettörténetében a legrejtettebb összefüggésekbe.
Persze az utazás elképzelhetetlen lenne egy kiváló játékmester közreműködése nélkül, aki ezúttal sem más, mint Réczei Tamás színházrendező és dramaturg, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház egykori művészeti vezetője, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának volt oktatója. A műsorvezető a 2019-ben megjelent Nagyon kell szeretniök doku-dráma kötet szerzője, 2020-tól az EMIH kulturális tanácsadója, a Baross utcában megnyíló Firgun Színház vezetője.
(Kiemelt képünkön Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója látható. Forrás: Dobd be magad!)