A homok embere
Lengyel Gábor több műfajt egyesített (kevert össze) különös regényében. Legalább egy krimi, egy szerelmes regény, egy társadalmi dráma és egy filozófiai esszéregény egységesül ebben a kötetben.
Illetve talán nem mindig, mindenhol egységesül – mintha a műfajok hol szétválnának, hol békésen megférnének egymás mellett. Ez legyen akkor a kritikai megjegyzés – az meg a dicséret, hogy ezzel együtt, vagy ennek ellenére egyetlen regényt olvasunk – a szerző lendülete és elszántsága átsegíti az olvasót is a műfajkeveredés okozta nehézségeken.
A könyv legrészletesebben kibontott története egy közösség tönkretételéről szól. Párizsban vagyunk, napjainkban, ahol nemrégiben megvásárolt egy hajdan néhány barát által alkotott céget valamely amerikai multi. A tengerentúli menedzserek érkeztével nemcsak a családias hangulat ér véget a cégnél, hanem a racionalitás is. A helyiek csak lassan, nehezen értik meg, hogy az érkezők végső célja a cég tönkretétele: de amíg odáig eljutnak, még sok kegyetlen megaláztatáson kell keresztülmenniük a régi gárda tagjainak. Lengyel időnként kegyetlen swifti iróniával leplezi le a huszonegyedik század multivilágának értelmetlenségét, ürességét, öncélú gonoszságát, a remény szikráját sem kínálva az olvasónak s a szereplőknek.
Nem csoda, hogy a regény főszereplője, André Noel, a cég egyik hajdani tulajdonosa, az események elszenvedője, aki nemcsak az általa felépített intézményt veszíti el, hanem az állását és a szerelmét is, a könyv végére eltűnik. Sokan úgy vélik, öngyilkos lett (minthogy egy különös szenvedélynek, a homokgyűjtések hódol, stílszerűen a tengerparti homokbuckák között tűnik el), csak az utána nyomozó detektívfelügyelő (s nyomában a főhőssel szimpatizáló olvasó) gondolja úgy, életben van. De ez a tény sem elég, hogy megvigasztaljon bennünket egy ilyen szép, új világ láttán.
