Sok anyagot megnéztem, elolvastam migráns ügyben.
Kétszer is kimentem a Keletibe, és több órát töltöttem ott. Beszélgettem migránsokkal, rendőrökkel, szervezett és egyéni segítőkkel, újságírókkal, járókelőkkel. Meghallgattam véleményeket arról, hogy mi lenne a megoldás, és hogy miért rossz – jó nekünk ez a helyzet.

Lemondott posztjáról Balatoni Monika, a velencei biennále nemzeti biztosa.

Januárban halt meg Andrassew Iván. Kollégái, barátai közül néhányan most alapítványt hoztak létre, hogy az író, újságíró emlékét megőrizzék. Az Andrassew-társaság egyik alapítója, Horváth István, a Népszava egykori felelős szerkesztője a 168 Órának elmondta, 25 éven át dolgozott együtt Ivánnal:

Falusi búcsú a Pozsonyi Piknik, egy kávéházi kvaterkázás, vagy a csoki íze, a pogácsaillat, a Szent István parki gyerekzsivaj. Esetleg Bächer Iván kőrisfája a Pozsonyi Piknik, vagy az a sok száz lufi, ami ünnepelni szaladt fel Fifi néni ablakába, amikor Radnóti özvegye százéves volt. Olyan buli, ahol mindenki ismer mindenkit, színházat néznek meg újságstandot, régiségek között keresgélnek, nyalókát vesznek, söröznek, a teraszokon grillhús illata leng, mert az való sátras ünnepekhez. Ilyenkor a 168 Óra ünneplőt vesz, különkiadásban mondja el, hogy milyen a vigasságnak helyet adó Újlipócia. Szerintünk egy álom helyszíne, ahogy Jolsvai András írja, teraszos vigasság. Lapunk különkiadásából, amely a szeptember 5-i Pozsonyi Piknikre készült, Jolsvai András írását olvashatják.

Natalia Strelle Strelchenkóra vasárnap kora reggel találtak rá a család manchesteri otthonában. A rendőrséghez és a mentősökhöz helyi idő szerint 12 óra 45 perckor érkezett bejelentés egy nő bántalmazásáról. A Strelchenko helyszíni újraélesztésére irányuló erőfeszítések ellenére a 38 éves nő nem sokkal később meghalt.

Sok év előtt egy vidéki vándorvidámpark szolgáltatásait vettem igénybe: szerény volt a kínálat, legyen elég annyi. A szerénységnek része volt egy úgynevezett szellemvasút is, apró síneken mentek a szerelvények körbe-körbe, egy sötét deszkabódé mélyén, magnóról sejtelmes zene hallatszott, és kész – félelemetesnek igazán nem volt mondható. De hogy mégis megadják a módját, mielőtt fényre ért volna a jármű, egy fal mögül fáradt segédmunkás lépett elő, és azt mondta, „hu”, nyilvánvalóan ijesztgetési céllal – de ez a cél nemigen lett elérve.

A FogasHázba költözik a Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház közös produkciója Goldoni Terecske című komédiája. Az alkotók gyűjtést szerveznek, hogy az előadás ingyenes lehessen.

Csak ismételni tudjuk magunkat. Más esetben talán nem lennénk ilyen büszkék erre, most azonban igenis azok vagyunk. Csak ismételni tudjuk, hogy mennyi mindent tanultunk az évtizedek során a Tanár úrtól: tisztességet, tapintatot, toleranciát, ízlést, igényességet, hogy csak néhányat említsünk.

Pártszolgálatosok rontottak be a Zsidó Hitközség épületébe a nyilas hatalomátvétel első napján. Közölték: házkutatást fognak tartani. Domokos Miksa műszaki előadótól a páncélszekrény kulcsait követelték, nyilvánvaló volt, hogy egyszerű rablásra készülnek.

A svájciakat lehet csodálni, tisztelni, talán még szeretni is. A szép legendáikért, a sosem volt Tell Vilmosukért, a szabadságukért. És a bátorságért, amellyel ezt a szabadságot megteremtették maguknak.

Dél-Morvaország tele van szebbnél szebb helyekkel és megannyi osztrák–magyar emlékkel.

Kritikusok szerint Anders Rydell svéd újságíró Fosztogatók című könyve briliáns thriller. Miközben igazi oknyomozó munka. A nácik által elrabolt műkincsek nyomába eredt. Tudható, hogy miután a náci Németország megadta magát, a szövetségesek az osztrák Altaussee falu sóbányájának járataiban Rembrandt, Rubens, Michelangelo és más zsenik remekműveire bukkantak. Más bányákban újabb ellopott műtárgyakra leltek. Több mint százezer alkotásnak azonban nyoma veszett. Ezek az elmúlt évtizedekben időről időre felbukkantak; sokat közülük a világ legnevesebb múzeumai állítottak ki Párizsban, New Yorkban és Berlinben. Anders Rydell a 168 Órának arról is beszél: már készül a Fosztogatók folytatása.

Ne kérdezzék, hogy miért éppen ezt a könyvet ajánlom a figyelmükbe, hiszen tudom, több dolog szól ellene, mint mellette. Hogy számos erénye mellett csak kettőt említsek a bajai közül: nem újdonság, meg nem is kapható. Sejtelmes könyv ez egy titokzatos világról.

Azt mondja Báron György, akinek egyébként szívesen hallgatok a szavára, hogy a Taxi Teherán halványabb, mint Jafar Panahi korábbi filmjei, hogy a nagy nemzetközi elismerés (többek között az idei Berlinale Arany Medve-díja) inkább a művész helyzetének (rendszerkritikus filmjei miatt házi őrizetbe került, s a mai napig el van tiltva a filmezéstől), mintsem a mű erényeinek szól.