Gryllus, Fullajtár, Scherer és Mucsi felolvasóesttel emlékeznek meg a holokauszt 80. évfordulójáról

Soha nem hallott történetek, ismert művészek tolmácsolásában – ezt kínálja a holokauszt 80. évfordulója alkalmából megtartott előadássorozat.

2024. november 2., 18:25

Szerző:

A kortárs történetek mindig megfogják a közönséget, hiszen rólunk szólnak. A holokauszt 80. évfordulója alkalmából három valós történet kerül színpadra, amely soha nem látott módon állít emléket az áldozatoknak és a történelem tragikus időszakainak.

Megtörtént eseményeken és egyedi visszaemlékezéseken alapulnak az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség megbízásából színpadra állított darabok, amelyek az Újraélünk '80 programsorozathoz kapcsolódva kerülnek színpadra Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka és Szabó Máté rendezésében. A műveket Tóth Réka Ágnes, Szabó Anna Eszter és Fábri Péter írók készítették a magyarországi holokauszt idei, 80. évfordulója alkalmából.

Mindegyik történet középpontjában az életösztön, a túlélés, illetve annak lehetséges módjai állnak a holokauszt, illetve a szocializmus alatti megfigyelési ügyek kapcsán. Bár az események több évtizeddel ezelőtt zajlottak le, örökérvényű tanulságokkal szolgálnak a mai kor számára is.

A magyar Anne Frank sorsa Fullajtár Andreával, Száraz Dénessel és Mészöly Annával

Az egyik legkülönlegesebb felolvasóestre, mely a Megérkezésünk réges-rég örök címet kapta, november 13-án, 19 órakor kerül sor a Zsilip Zsinagógában. Az előadás egy 15 éves szombathelyi lány, Blau Márta visszaemlékezésein alapul, aki 2019-ben, 90 évesen hunyt el. Igazi különlegesség, hiszen egy olyan napló bejegyzéseiből született, amelyet csak nemrégiben fedeztek fel, és ezidáig a Savaria Múzeum őrizte a kéziratot, amely tökéletes állapotban maradt fenn az utókornak. A történet nemcsak a bergen-belseni tábor életéről mesél, hanem az Auschwitzból hazatérő fiatal lány kalandos útjáról és az öngyógyítás hihetetlen erejéről is. A sokszor megrendítő szövegből Tóth Réka Ágnes dramaturg írta meg a színpadi művet, amelyet Fullajtár Andrea állított színpadra. A szereplők között maga a rendező is feltűnik Száraz Dénessel, valamint a közönség láthatja az idén bemutatott, nagysikerű Fekete pont című film főszereplőjét, Mészöly Annát is, akit alakításáért a Locarnoi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjjal ismerték el.

JEGYVÁSÁRLÁS: https://zsidoprogramok.hu/product/megerkezesunk-reges-reg-orok/

Gryllus Dorka a nyilasok uralta Budapestről

Ezt követően december 4-én, 19 órakor is egy megrendítő történetet ismerhet meg a közönség. Fehér Lili, aki a kor egyik legismertebb színésznője, álnéven kényszerül bujkálni. Életéről naplót vezet, amely tanulságos történet a nyilas időkről és arról, hogy mi mindenre képes az ember a túlélésért. A drámát Szabó Anna Eszter írta színpadra A legrondább pesti színésznő címmel, a darabot Gryllus Dorka rendezi és adja elő az Óbudai Zsinagógában.

Mucsi és Scherer a megfigyelési ügyekről

Az utolsó darabot december 15-én, 19 órakor a láthatja a közönség Mucsi Zoltán és Scherer Péter előadásában az Óbudai Zsinagógában. A Hajózni muszáj – döglött akna című darab a híres főrabbiról, a neológ zsidóság egyik kiemelkedő alakjáról, Scheiber Sándorról, valamint megfigyelési ügyeiről szól egy személyes helyzet, a rabbi betegsége és kórházi kezelése kapcsán.

Az előadássorozat 2025-ben folytatódik, bővebb információ a zsidoprogramok.hu oldalon érhető el, és ugyanitt válthatóak majd jegyek az egyes estekre is.

JEGYVÁSÁRLÁS: https://zsidoprogramok.hu/product/megerkezesunk-reges-reg-orok/

(Fotó: zsidopramok.hu / Fábián Évi, Éder Vera)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.