Andrassew Iván emlékezete
Januárban halt meg Andrassew Iván. Kollégái, barátai közül néhányan most alapítványt hoztak létre, hogy az író, újságíró emlékét megőrizzék. Az Andrassew-társaság egyik alapítója, Horváth István, a Népszava egykori felelős szerkesztője a 168 Órának elmondta, 25 éven át dolgozott együtt Ivánnal:
– Amikor ’89-ben főszerkesztője lettem az akkor induló Mai Napnak, ő is hozzánk jött, s azután bármelyik laphoz kerültem, Iván mindig velem tartott. Barátok voltunk. Olyan szellemiséget képviselt a magyar sajtóban, amely már kiveszőben van. Profi újságíróként is a civil ethoszt hirdette és a társadalmi felháborodás jogán írta publicisztikáit, de sohasem volt gyűlölködő.
Az alapítvány szeptember 14-én pályázatot indít Ki volt Andrassew Iván? címmel. Bárki küldhet írásokat, nincsenek tartalmi vagy terjedelmi kikötések. A legjobb három szerzőt anyagilag jutalmazzák, s minden írást közzétesznek az interneten is. A pályamunkákat a
www.csomopont.hu/andrassewcímen várják.