Itt éldegéltek, szépen, szerényen, főhercegesen a Liechtensteinek

Ha azt mondom, Lednice meg Valtice, jobbára azok is csak a vállukat vonogatják, akik nagy barátai a cseh tájnak és nemzetnek (és nyelvnek, tréfa), akik tehát betéve tudják, hol van Prágában Hrabal kedvenc kocsmája, hol szállt meg Arany János Karlovy Varyban (leánykori nevén Karlsbad), és mikor van nyitva a színház Český Krumlovban. Mert Lednice és Valtice valahogy kiesik a turisztikai főáramokból (ez is érdekes egyébként: miként határozza meg a mindenkori divat az „ezt mindenképpen látni kell” típusú helyeket az európai térképeken), persze csak a külhoni turistákén, mert a helyiek nagy számban lepik el a környéket hétköznap és ünnepen egyaránt, igaz, főként a biciklisták (merthogy ez a vidék a kerékpárosok igazi paradicsoma is).

Egy szó, mint száz, azt mondom, Lednice és Valtice: itt van egy nagyobb iramodásnyira, annyi, mint Nyíregyházától Zalaegerszeg mondjuk, három óra alatt pompás autópályákon kényelmesen odasuhanhatunk. (Valaha – mondom a régi idők szerelmeseinek – voltaképpen itt volt, a határ túloldalán. Most is itt van, csak a határ csúszott kicsit lejjebb.) Lednice és Valtice (igaz, némileg németesebbnek hangzó neveken) valaha a Liechtensteinek ősi birtoka volt, előbbi a nyári, utóbbi a téli fészek, innen indultak Bécsbe, ha a császár, és Vaduzba, ha a kötelesség elszólította őket. Egyébként pedig itt éldegéltek, szépen, szerényen, főhercegesen, az ezerháromszázas évek közepétől egészen ezerkilencszáznegyvenötig, amikor is sürgős eltávoznivalójuk akadt. Persze vitték a képeket meg a bútorokat, de a kastélyok, a melléképületek és a hatalmas parkok (csatornákkal, halastavakkal) maradtak, és ma megújulva (ez azért inkább csak Lednicére vonatkozik) gyönyörködtetik (különféle szervezett kastélyséták és alkiállítások keretében) a turistákat. És ez csak a jéghegy csúcsa: Dél-Morvaország tele van szebbnél szebb helyekkel és megannyi osztrák–magyar emlékkel.

Nincs okunk kihagyni.