Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. február 25., 11:34

Mérfödkőhöz érkezett a zsugor- vagy rejtett infláció elleni harc. A csütörtöki közlönyben jelent meg a nemzetgazdasági miniszter rendeletmódosítása, melyből kiderül, hogy márciustól milyen tájékoztató elemekkel találkozhatnak a vásárlók az élelmiszerboltokban, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent, de az ára nem lett kedvezőbb. 

2024. február 25., 09:44

Súlyos baleset történt az M7-es autópályán Velencénél, emiatt a főváros felé vezető oldalon Pákozdnál, míg Letenye irányába a kápolnásnyéki kihajtónál leterelik a forgalmat – közölte az Útinform vasárnap reggel a honlapján.