Infláció – Péntektől komoly változások lesznek az élelmiszerboltokban

Mérfödkőhöz érkezett a zsugor- vagy rejtett infláció elleni harc. A csütörtöki közlönyben jelent meg a nemzetgazdasági miniszter rendeletmódosítása, melyből kiderül, hogy márciustól milyen tájékoztató elemekkel találkozhatnak a vásárlók az élelmiszerboltokban, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent, de az ára nem lett kedvezőbb. 

2024. február 25., 11:34

Szerző:

A nemzetgazdasági miniszter csütörtöki döntésével módosította az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet végrehajtásáról szóló rendeletet – írja a Portfolio. Az intézkedéssel a zusgor- vagy rejtett infláció ellen kívánnak küzdeni, amelyre a világ számos országában van már példa. Brazíliában a kiszerelések változását legalább fél évig kénytelenek világosan jelezni a gyártók a csomagolásokon.

A pénteken hatályba lépő új szabályok szerint a hipermarket, nagyméretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 m2-nél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő vagy a bruttó 200 m2-t nem meghaladó alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő az 1. melléklet szerinti formai követelményeket, arculati elemeket és szöveget tartalmazó tájékoztatót és a 2. melléklet szerinti formai követelményeket, arculati elemeket és szöveget tartalmazó jelzést használja a vásárlók tájékoztatása érdekében. Ezek a mellékletek tartalmazzák azt, hogy hogyan kell kinézniük azoknak az új plakátoknak, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a boltok a kiszerelés-csökkentés technikáját alkalmazzák.

A zsugorinfláció elleni harcát a kormány pár hete hirdette meg, most ennek a lenyomata jelenheg meg a boltokban a csütörtöki miniszteri rendelet nyomán.

„A kormány által elfogadott új intézkedés a fogyasztók körültekintőbb és tudatosabb vásárlási döntését segíti elő azzal, hogy 2024. március 1-től jogszabályban kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőket arra, hogy a termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó tájékoztatással hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett”

– írta januári tájékoztatójában az illetékes tárca.

Rejtett infláció, zsugorinfláció

A pénzromlás az emelkedő árak mellett csökkenő kiszerelések formájában is megmutatkozhat, méghozzá a fogyasztók számára valamivel kevésbé észrevehető módon – írta korábban a G7, azzal kapcsolatban, hogy a Spiegel közölt összeállítást olyan termékekről, amelyek gyártói az úgynevezett zsugorinfláció ezen tulajdonságát igyekeztek kihasználni az árak emelése mellett, és mellesleg Magyarországon is jól ismertek.

Az öt árut egy hamburgi fogyasztóvédelmi szervezet válogatta össze, hogy szavazásra bocsássa, melyik legyen az év leginkább megtévesztő csomagolású terméke. A módszerrel élt a Rama, a Haribo, a Calgon, a Pringles és a Leerdammer is. A hamburgi fogyasztóvédő szervezet nemcsak a gyártókat, hanem a kereskedőket és a kormányt is felelőssé teszi a vásárlókat megtévesztő gyakorlat alkalmazásáért. Megfelelő szabályozással ugyanis mindennek elejét lehetne vehetni, ahogy az például Brazíliában is történik: a dél-amerikai országban a kiszerelések változását legalább fél évig kénytelenek világosan jelezni a gyártók a csomagolásokon.

(Kiemelt képünk illusztráció: áruval teli polcok egy moszkvai élelmiszerboltban, 2022 februárjában. Fotó: Kirill Kurdjavcev / AFP)