2023. november 4., 21:34

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 4-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

2023. november 4., 17:06

Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Szabadkán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén mondott búcsúbeszédében.

2023. november 4., 15:36

November 2-3-án David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete Washingtonba utazott, hogy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselőkkel konzultáljon az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatokról.

2023. november 4., 15:05

A déli, délnyugati szél szombaton időnként megélénkül, estétől a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik, vasárnap pedig nagy területen viharossá fokozódik.

2023. november 4., 14:33

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton.

2023. november 4., 12:12

1,3 milliárdos tartozást halmoztak fel a tankerületi központok. Varga Mihály költségvetési felügyelőket delegált egyes tankerületi központokhoz: a Belső-Pesti, az Észak-Budapesti, a Kelet-Pesti, a Békéscsabai, a Jászberényi és a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ is felügyelet alatt áll. 

2023. november 4., 11:28

Katonai tiszteletadás mellett, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján szombaton az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

2023. november 4., 09:34

Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton.