Meghalt Murányi László

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton.

2023. november 4., 14:33

Szerző:

Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben.

Murányi László a gyóni evangélikus parókián született l937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, 1969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. l984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt.

2001-ben újságíró iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Új Idők című, több mint 10 éves két-heti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. „Az '56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett” – emelte ki Murányi Hajnalka.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.