Front mögöttünk, front előttünk

A déli, délnyugati szél szombaton időnként megélénkül, estétől a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik, vasárnap pedig nagy területen viharossá fokozódik.

2023. november 4., 15:05

Szerző:

Várható időjárás vasárnap éjfélig:

Szombat estig felhős és napos tájak, valamint időszakok egyaránt előfordulhatnak, a Dunától keletre néhol alakulhat ki eső, zápor. Éjszaka erősen megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé az eső is elered. Vasárnap eleinte borult lesz az ég, országszerte várható eső, zápor, helyenként zivatar is, északon kiadós mennyiségű csapadék ígérkezik. Ugyanakkor délután nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, lassanként megszűnik a csapadék. A déli, délnyugati szél szombaton időnként megélénkül, estétől a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik, vasárnap pedig nagy területen viharossá fokozódik – áll az Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű, amely még az éjszaka első felében áll be.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9 és 19 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában:

A kontinens keleti tájai felett hullámzó frontrendszer található. Felhőzetéből intenzíven esik az eső, nem egy helyen 20-40 mm közötti értékeket regisztráltak, sőt a Balkán félszigeten előfordultak 60 mm feletti csapadékösszegek is. Nyugat-Európát eközben újabb viharciklon érte el, amelyet Domingos névre kereszteltek. Spanyolország és Franciaország partvidékén már 100 km/h körüli széllökések is előfordulnak, ezzel egyidőben kiadós esőzés is kezdődött. Átmenetileg nyugodtabb idő csupán a kontinens középső tájain van. A Kárpát-medence időjárását szombat estétől a Domingos felhő- és csapadékrendszere alakítja, amely némileg megszelídülve éri el hazánkat.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: WikiImages / Pixabay)