Gótikus kápolna maradványait tárták fel Szekszárdon

Gótikus kápolna maradványait tárták fel a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei a szekszárdi vármegyeházán még folyamatban lévő kutatás keretében, amelyet a Béla király tér rekonstrukcióját megelőzően végeznek – írta az MTI.

2009. október 7., 17:53

Az 1833-ban, Pollack Mihály tervei alapján klasszicista stílusban átalakított épület helyén egy 1061-ben, I. Béla király (1060-1063) által alapított bencés kolostor állt, amelyet a török idők után egy U-alakú épület váltott fel. A jelenlegi négyszög alaprajzú megyeháza ennek "bezárásával" készült el.

Az északi szárnyban végzett munka során a szakemberek a padlószint alatt megtalálták az épület északi falához csatlakozó kápolnának a maradványait, amelynek létezése az 1960-as, 70-es években végzett ásatásokon merült fel, de eddig hipotézis volt - mondta az MTI-nek Bartos György, a KÖSZ művészettörténésze.

A szakember hangoztatta, a korábbi kutatások szerint is gótikus formát mutató szentélyű kápolnáról van szó, de feltételezték, hogy a kolostor alapításával egyidős lehet az épület. A kápolna XI. századi eredetét azonban a most végzett kutatás nem igazolta.

"Úgy tűnik, hogy ez egy gótikus épület volt, lehet, hogy volt előzménye, csak nagyon erősen átépítették" - jegyezte meg Bartos György, hozzátéve, hogy a fennmaradt okleveles adat nem mondja meg a keresett korábbi kápolna helyét, az lehetett másutt is a településen.

A művészettörténész beszámolt arról, hogy a kutatók találtak olyan sírokat is az egykori kolostor templomának területén, amelyek egy esetleges királysírra utalnak. Elmondása szerint az alapító I. Béla sírja feltehetően a templom főoltárának közelében lehetett. XVIII. századi források szólnak egy kriptáról, amelyet a mostani feltáráson is kerestek; felszínre kerültek egy boltozatos, kriptaszerű építmény maradványai, de valószínűleg ez is későbbi építésű lehet.

A további kutatástól azt remélik, hogy a megyeháza falába esetleg beépült, a bencés kolostorból származó kőfaragványok, falszakaszok, illetve a falakon megőrződött korábbi figurális festések kerülhetnek elő - mondta Bartos György.