Védőnői prospektus 2024-ben: tessék főzni, vasalni apára a szülés előtt!

Óriási felháborodás kíséri azt a jótancsot, amit egy, a kismamáknak osztogatott védőnői tájékoztató füzetben lehet olvasni: miszerint a szülni induló nők mielőtt kórházba vonulnak, még gondoskodjanak a férjükről: főzzenek, vasaljanak.

2024. október 28., 16:08

Szerző:

Sokak rosszallását váltotta ki az, a közösségi médiában terjedő mondat, amely egy kismamáknak adott védőnői kiadványban olvasható, és a szülés előtt álló nőknek azt javasolja: mielőtt kórházba vonulnak, még gondoskodjanak a férjükről. Főzzenek nekik több napi ételt, és vasalják ki az ingeiket – számol be róla a hvg.hu.

Egészen pontosan így hangzik az ominózus mondat:

 „Gondoskodjunk előre Apáról is! Nem árt felkészülni otthonra több napi étellel és néhány kivasalt inggel.”

Halász Noémi, a Momentum szegedi képviselője a Facebookon fejtette ki véleményét a kiadványról. Azt írja:

„Aki akar főzzön persze a férjének, semmi közöm hozzá, na de az, hogy ezt egy kötelezően kiadott prospektusban komolyan leírják 2024-ben, hát az nonszensz. Agyamat eldobom.” 

A momentumos politikus posztjában saját példára hivatkozott, mondván, amikor gyerekkorában az édesanyjának többször volt műtétje, mielőtt kórházba ment, akkor sem tett így, ahogy a kismamáknak javasolja a kiadvány. Halász azt írta:

„Apám is felnőtt ember volt, ha nem akart főzni, hát lehetett már akkor is menüt rendelni, boltba elmenni, ezek pedig nem szuperképességek, amiket csak a nők tudnak. És ez 20 éve volt.”

Nem csak a nőket borította ki a védőnői prospektus

„A férfiak nevében kikérem magunknak és szégyellem, hogy ezzel traktálják a kismamákat” – kommentelte egy férfi Halász posztja alá. Egy másik férfi kommentelő szerint : „Ma már kiváló konzerveket árulnak, vannak zacsis levesporok is, no meg végszükség esetén ott vannak az éttermek. Némelyik házhozszállítást is vállal.”

Többen is úgy vélekednek, hogy ez a hivatalos tanács legalább annyira sérti a férfiakat is, mint a nőket.

Persze lehet, hogy a védőnői kiadvány már arra készíti fel a családokat, hogy megyénként egy szülészet marad, ha ilyen léptékben zárják be a szülészeteket az országban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: congerdesign via Pixabay)