A BELVÁROS ÚJ FŐUTCÁJA

2009. október 22., 19:30

Érdeklődéssel néztem a belvárosi sétálóutca-építés munkáit a Szabadság tér és a Kálvin tér között. Mivel számos szakmai részletre volnék kíváncsi, információs táblát kerestem, s találtam is ilyet a József Attila és az Október 6. utca sarkán, valamint a Kecskeméti utcában. Ezek (szép magyaros) címe: BELVÁROS ÚJ FŐUTCÁJÁNAK ÉPÍTÉSE, I. ÜTEM PROJEKT. A táblákon azonban csak a kezdési és befejezési határidő, valamint az olvasható, hogy az Európai Unió és a magyar állam 1931 millió Ft támogatást nyújtott. Az nem derül ki, hogy mennyi lesz a teljes összeg, s a többit ki fizeti.

Ezenkívül csak protokolladatokat találtam: a kedvezményezett, a projektmenedzsment, a kivitelező, a műszaki ellenőr, a független mérnök, a tervező és a közreműködő szervezet nevét. Ezek a résztvevők szempontjából fontosak (bár ők úgyis ismerik egymást), a civil járókelőt azonban aligha érdeklik.

Emellett ilyen szlogenek is olvashatók a vagy húsz négyzetméteres táblán: BUDAPEST SZÍVE PROGRAM; A JÖVŐ VÁROSA; BEFEKTETÉS A JÖVŐBE; ÚJ MAGYARORSZÁG. Akár azt is kiírhatták volna: ELŐRE AZ ÖTÉVES TERV SIKERÉÉRT vagy A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT. (Jelmondatokban mindig erősek voltunk.) Mindez megfelel a szokásos, „ezt nektek!” tájékoztatási gyakorlatnak. Akinek nem elég, járjon utána.

Engem leginkább olyasmi érdekelt volna, hogy mettől meddig terjed a munka, hol lesz az eleje és a vége; milyen hosszú és mely mellékutcákra terjed ki. Milyen funkciókat lát el, mennyi gépkocsiforgalom lesz rajta; hová terelik az eddig itt futó járműveket, valamint a tömegközlekedést? Lesz-e kerékpársáv; mi történik majd a Ferenciek terén az aluljáró Petőfi Sándor utcai (jelenleg lezárt) ágával? Ha ez az első ütem, mi lesz a második? Stb.

Egy térkép is ráfért volna a hatalmas felületre, akár a jövőbeli látványkép helyett. (A neten persze találhatók információk, bár a fenti kérdések többségére nem találtam bennük választ. És nem biztos, hogy mindenki utánanéz, még ha van is internete.)

Jó ötletnek tartom a Katona József Színház előtt felépített fémhidat, bár remélem, ez nem kap szerepet a gyalogosok átvezetésében, csak kilátóként szolgál. Az eddig elkészült részeket és a felhalmozott anyagokat (így a 10 cm vastag burkolóköveket) tekintve, úgy tűnik, a munka jó minőségben készül, még új csatornafedlapot is terveztek ez alkalomból. De itt is leírom ama korábbi javaslatomat: célszerű lenne a hídmesterek mintájára az új útvonalaknak, térburkolatoknak egyetlen személyben gazdát kijelölni, aki az első megmozduló követ vagy korlátbábot visszateszi vagy visszateteti. Ne járjanak úgy, mint a Király utca, az Ötpacsirta utca–Szabó Ervin tér vagy az Erzsébet tér, ahol az új felületek egy-két éven belül tönkrementek.

A beruházást egyébként igen jónak tartom, jelentősen javíthatja a főváros képét, imázsát. Az útvonal menti házak felértékelődnek, remélhetőleg az üzlethelyiségek is, amelyek másutt egyre többször üresen állnak.

Térképet végül találtam: egy Bécsi úti kapualjban a Közlekedés-Unió nevű tervezőcég, ha kicsiben is, de kirakta a Baross tér felszíni rendezésének tervét. Lehet, hogy a belvárosi tengely rajzait a metróépítés környékén kellene keresnem?

Fábri Ferenc
E-mail