2010. december 22., 22:40

Egy internetfüggő dél-koreai nő megölte a játékát zavaró hároméves fiát. A 27 éves Kim a rendőrség közlése szerint naponta mintegy 10 órát játszott különböző internetes játékokkal, miközben két gyermekét órákra magára hagyta. A szomszédok szerint a nő lakása olyan volt, mint egy szeméttelep, az egy- és a hároméves gyermekével pedig még akkor sem törődött, mikor azok valamiért sírni kezdtek. "Kim megverte és megfojtotta nagyobbik gyermekét, mikor az földre pisiléssel és sírással megzavarta a nő játékát" - mondta a rendőrség szóvivője. Kim a gyermeke holtestét a lakásban hagyta, és a halálesetről három nappal később a család hozzátartozói értesítették a rendőrséget.

2010. december 22., 22:16

Télen csökken a hideg napok száma és a lehullott hó mennyisége, nyáron pedig a hőhullámok időtartamának növekedése várható az elkövetkezendő évtizedekben – ez a tendencia állapítható meg az Országos Meteorológiai Szolgálat regionális klímamodelljeinek előrejelzései alapján, amelyekből a 2021 és 2050 között, valamint a 2071 és 2100 között várható változások ismerhetők meg. Az OMSZ két globális éghajlati modell regionális fejlesztését, Magyarországra való adaptálását végzi. Az egyik a francia Météo France vezetésével nemzetközi együttműködésben megalkotott ALADIN-Climate, a másik a hamburgi Max Planck Intézet által kidolgozott REMO-modell – olvasható a .

2010. december 22., 20:14

Tisztelt Szerkesztőség! Matyi Jánosnak hívnak, Kaposváron lakom. Nagycsaládosként gondoltam, hogy próbálok segíteni másokon, ha már rajtam nem segít senki. Alapítottam egy egyesületet, aminek a M.O.S.T. nevet adtam (Másokon Segítsünk Egyesület).

2010. december 22., 15:40

Karácsonyi üdvözletét és újévi jókívánságait fejezte ki angol nyelvű videójában a Nemzetközi Űrállomás (ISS) háromfős legénysége. az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján.

2010. december 21., 06:50

Az egy cikkre jutó hadronfizikai hivatkozások listáján világelsők a magyar kutatók - ez a fő megállapítása annak a hadron ütköztetőkkel kapcsolatos scientometriai elemzésnek, amelyet a Thomson Reuters hírügynökség közölt. Az összeállítás szerint az egy cikkre jutó hivatkozások listáján Magyarország Izraelt, Horvátországot, Dániát, Romániát, valamint Tajvant megelőzve végzett az élen.

2010. december 20., 13:09

Nem várt hatással vannak a téli álmot alvó krokodilokra a vadászgépek keltette hangrobbanások, felkeltik a párzási érzetét az állatokban. Izraeli harci gépek akárhányszor átrepülnek hangrobbanások kíséretében a Golan-fennsíkon lévő egyik krokodil tenyésztőtelep felett, a hüllők rázendítenek rituális párzási énekükre - adta hírül vasárnap a Maariv című izraeli napilap.

2010. december 19., 14:44

A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy lyukat kellene betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. A megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt.

2010. december 19., 07:10

Immár tizedik alkalommal rendezik meg 2011. február 5-én a Balsorsú Műemlékek Bálját. A szervezők várják a „legbalsorsúbb” címre és persze a báli bevételre pályázó jelölteket – írja a műemlékem.hu magazin.

2010. december 18., 18:51

Történetében először intervallumra változtatják meg tíz elem atomsúlyát a kémiai elemek periódusos rendszerében - írta a ScienceDaily című internetes tudományos portál.

2010. december 18., 12:04

Megtörtént az első sikeres, Magyarországon tárolt őssejttel végzett transzplantáció Miskolcon, a megyei kórház gyermek-egészségügyi központjában. Egy másfél éves, leukémiás kislányba ültették be a testvérének köldökzsinórvéréből kinyert őssejtet - jelentette be Nagy Kálmán, az intézmény gyermekonkológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának osztályvezető főorvosa.

2010. december 17., 05:35

Szponzorokat keres a hazai űrtechnológiákat fejlesztő csapat, a . 2010. december 31-én jár le a nevezési határidő a Google versenyre, amely célja, hogy elősegítse a következő Holdra szállást azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, amelyek sikeresen elérik a Hold felszínét robotjukkal. A Puli Space Technologies csapata egyedüli magyar nevezőként indulna a versenyen; távolabbi célként pedig olyan technológiák kifejlesztését tűzte ki, amelyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat nyitva meg a jövő befektetőinek.

2010. december 16., 18:29

Hetven esztendeje, 1940 őszén Drezda közelében lezuhant a Deutsche Lufthansa AG Budapestre tartó polgári gépe. A Ju– 90-es huszonkilenc áldozata között volt a német kormány külföldi rádió- és jövőbeni tévéadásaiért felelős szakembere, Adolf Raskin is. MOGYORÓSI GÉZA írja Berlinből.

2010. december 15., 14:20

Perli a magyar államot az egykori nyomozótiszt, akit azzal gyanúsítottak, hogy összejátszott Kulcsár Attilával. Hét év után jutott el a jogerős felmentésig. Meggyanúsításáról az volt a véleményünk, hogy egyszerre nevetséges és sírnivaló. A róla szóló mostani portrénak azt a címet adtuk: Könnyek nélkül.

2010. december 15., 14:12

Testük sárga-barna csíkjaiban a keleti lódarazsak olyan hatékony napelemet viselnek, amit még a NASA is megirigyelne. A Tel-avivi Egyetem kutatói felfedezték, hogy a darazsak testét borító kutikula a látható fény 99 százalékát elnyeli, elektromos energiává alakítja, és feltölti vele a darazsat.