2011. július 30., 12:03

A Mars Science Laboratory (MSL) célja a Gale-kráter belsejében emelkedő, rétegzett szerkezetű kiemelkedés lába, amelynek környezetében vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok fordulnak elő. Az autó méretű Curiosity marsjárót szállító űrszonda még ebben az évben startol, és 2012 augusztusában ér a vörös bolygóhoz.

2011. július 30., 07:19

Az óriásbolygó légkörében levő, korábban megmagyarázatlan eredetű vízről az ESA Herschel-űrtávcsövének infravörös mérési alapján kiderítették, hogy az Enceladus holdról származik.

2011. július 29., 15:37

Az ekcéma a csecsemő- és kisdedkor leggyakoribb krónikus bőrbetegsége. Gyakorisága 8-15 százalék és ez az arány egyre nő. Dr.Vincze Ildikó, a bőrgyógyász-kozmetológusának segítségével utána jártunk, mi okozhatja a panaszokat és hogyan kezeljük a tüneteket.

2011. július 28., 16:18

A Szaturnusz felső légkörében felfedezett vízgőz a gyűrűs bolygó egyik holdjának, az Enceladusnak a gejzírjeiből származik – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA) a Herschel űrtávcső által küldött adatokra hivatkozva.

2011. július 28., 10:28

A külhoni magyar kutatók tudományos tevékenységének támogatása céljából a Magyar Tudományos Akadémia idén is meghirdette a . A pályázatra külföldi doktoranduszok, az MTA külső köztestületi tagjai és kiemelt, határon túli, magyar vonatkozású kutatásokon dolgozó csoportok jelentkezhetnek.

2011. július 27., 13:50

A kacsacsőrű dinoszauruszok új nemét és faját fedezték fel, ez a legkorábbi Észak-Amerikából ismert hadroszaurusz, amelynek köszönhetően megismerhető a hadrosauridae-család evolúciója.

2011. július 27., 09:39

A rovarok "Frankensteinjét" tárták fel Brazíliában német kutatók, akik felfedezésükről az Insect Systematic and Evolution című folyóirat különszámában számoltak be.

2011. július 26., 11:47

A hím és a nőstény óriáspanda különböző élőhelyeket használ - derült ki egy kínai kutatásból. A nőstények e tekintetben sokkal válogatósabbak a hímeknél.

2011. július 23., 13:04

Nem messzi térségre utal a cím, hanem a pergő időre, amelyet alkalmasint földgolyónk szétrobbantására jövendöl meg doktor Nostradamus, minden idők leghíresebb csillagjósa.
Írások és írott malasztok közül is próbál némi magyarázattal szolgálni BOKOR LÁSZLÓ.

2011. július 22., 19:59

Aba Sámuel már életében balszerencsésnek bizonyult, halála után pedig a krónikaírók bántak vele mostohán. Valószínű nemzetségi központjának feltárása – dacára az eredményeknek – sem sikertörténet – írja a műemlékem.hu magazin.

2011. július 22., 14:26

Illúzió azt képzelni, hogy hazánk sokáig meg tudja tartani génmentes pozícióját Európában - mondta Horn Péter egyetemi tanár, a Kaposvári Egyetem korábbi rektora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a napokban kirobbant GMO-ügy kapcsán a sonline.hu internetes portálnak csütörtökön.

2011. július 22., 10:10

A rovarcsípés-allergia az egyes rovarok csípése következtében, az egyén immunrendszerének válaszkészségétől függően kialakuló túlérzékenységi reakció. Csípést okozhat szúnyog, darázs, méh, bögöly, pók, hangya, kullancs vagy vízparti nyaraláskor a medúza és a tengeri sün is. Magyarországon a lakosság mintegy 2 százalékát veszélyezteti túlzott érzékenység a rovarcsípések miatt. A leggyakoribb allergiás reakciót okozó rovarok Európában a méhek és darazsak.