Letartóztatták Jézus reinkarnációját, hat évet is kaphat

Jézus reinkarnációjának adta ki magát egy férfi és befolyásolható nőktől csalt ki pénzt.

2022. december 7., 08:54

Szerző:

A 69 éves T. Miklós magát Jézus reinkarnációjának kiadva, egy valóságos szektát épített maga köré, és – a gyógyításért cserébe – csalt ki pénzt közel két tucat áldozatától. Három éve lebukott és eljárás indult ellene. A szabadlábon lévő idős férfit hamarosan bíróság elé állítják, s ha mindent beismer, 6 évre kerülhet rácsok mögé – írja a Blikk.

Van, aki a történtek után is hisz a férfiban

A Zala megyei Teskándon élő Miklós évtizedek óta adta ki magát energiával gyógyító mesternek. Főként csoportos foglalkozásokat tartott, de az is előfordult, hogy egyénileg fogadta a „betegeit, tanítványait”. A nyugdíjas közgazdász önmagát naiv, jámbor, a pénzügyekhez, az anyagi természetű dolgokhoz nem értő személyként tüntette fel, hogy azt a látszatot keltse, számára nincs jelentősége a pénzben mérhető javaknak: ezt Zala, Somogy, de még Pest megyében többen elhitték a teskándi Jézusnak.

Naponta közel negyvenen jártak a gyógyító szertartásaira, aminek a végén nyolcezret fizettek a betegek, akik számlát sosem kaptak. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, nemcsak a pénzekkel trükközött, de a befolyásolható lányokat az ágyába vihette – kezdte a Blikknek a férfi egyik, névtelenséget kérő áldozata. A hírek szerint több, alig húszéves lány is lefeküdt a szeánszait a Zalaegerszeghez tartozó jánkahegyi házában tartó álgyógyítóval, aki a „híveket” érzelmileg zsarolta és befolyásolta. A falubeliek szerint előfordult, hogy Miklós azt kérdezte a híveitől, mit szólnának, ha kiderülne, hogy Jézus ott ül velük szemben...

A foglalkozásain elhitette az áldozataival, hogy csak általa válhatnak jobb emberré.

Vannak, akiknek továbbra is töretlen a hite a zalai Jézusban. A botrány kirobbanása után néhány helyi kiplakátozta a falut egy papírral, amelyen Miklós fénymásolt fotója alatt két mondat szerepelt: „Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”

(Kiemelt képünk illusztráció: Teskándon a falu régi iskolájából kialakított római katolikus templom, melyet 1991-ben szenteltek fel. MTI Zrt. / Bizományosi: Nagy Zoltán)